Megszületett Nagymágocs első babája
Az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Szülészet Nőgyógyászati Osztályán 2025. január 1-jén 6 óra 14 perckor született meg a 2025-ös esztendő első babája. A nagymágocsi Tóth Erik Sándor és Tóth Viktória fia, Zsombor Sándor 3350 grammal és 50 centiméterrel jött világra – számolt be róla az intézmény honlapja pénteken.
A kis Zsombi a család első gyermeke lett és január 1-re volt kiírva, ami pontosnak bizonyult. Mivel nem volt semmi probléma, az anyuka és a baba is egészséges, a hétvégén már elmehettek a kórházból. ,,Otthon minden készen van, hisz hónapok óta apránként vásárolgattam a szükséges dolgokat, de a családból is kaptunk sok sok fiús ruhát. A férjem legalább 2 hétig otthon lesz, ez idő alatt kicsit összeszokunk, aztán nekikezdünk a nagybetűs életnek” – mondta Viktória a kórháznak nyilatkozva.
A szokásoknak megfelelően a család 10 ezer forint értékű vásárlási utalványt kapott.
Hozzászólások lezárva.