Megölte az apját, megsebesítette az unokatestvérét

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az apjára és az unokatestvérére késsel támadó Békés vármegyei férfi büntetésének súlyosítására tett indítványt.

Az ítélet szerint a fiatal férfi 2022. decemberében az utcán, nappal kialakult szóváltást követően többször testszerte megszúrta a vele rossz viszonyban lévő apját, és felkarján megsebesítette az apja segítségére siető unokatestvérét. Az apa a helyszínen életét vesztette. Az unokatestvér sérülése 8 napon belül gyógyult. A bűncselekmények elkövetése után a fiatal férfi a helyszínről elmenekült, a rendőrségnek azonban még aznap sikerült őt elfognia.

A Gyulai Törvényszék az elkövetőt emberölés bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt 11 év 6 hónap börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet ellen az ügyészség hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabásáért, míg a férfi és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. 

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú ítélet megalapozott, a férfi cselekményeinek minősítése törvényes, azonban a büntetőeljárás során feltárt körülmények alapján a kiszabott büntetés lényeges súlyosítása indokolt.

Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!