Megnyitották a báli szezont a bethlenesek
Hagyományosan a Bethlen Gábor Református Gimnázium szalagavatójával vette kezdetét a báli szezon. A Fekete Sas Rendezvényház emeleti nagytermében két bécsi és egy angol keringőt táncoltak a diákok. Négy végzős osztály tanulói, hatvannyolc táncospár, október eleje óta gyakorolta a koreográfiákat.
Bovier Hajnalka igazgató nyitotta meg a diákbált. Beszédében úgy fogalmazott, hogy ez egy korszak méltó lezárása és azt kívánta, legyen ez az est felejthetetlen emlék a résztvevőknek.
A rendezvényt Sziroviczáné Gál Katalin iskolatitkár szervezte, amiért hatalmas tapsot és egy csokor virágot kapott a végzősöktől.
A koreográfiát Móczó János a Promenád Táncsport Egyesület vezetője állította össze és tanította be a táncosoknak. Elmondta,
Október elején indult a próbafolyamat, az őszi szünetben egyszer, a téli szünetben kétszer is voltak táncpróbák. Erre a bálra csak keringőket választottunk, mert a klasszikus fehér ruhakölteményekhez ez illik a legjobban.
Az utolsó keringő után mind a hatvannyolc pár a táncparkettre vonult egy közös koccintásra. Útravalóul a 66. zsoltárének egyik sorát kapták, „Örvendj, egész föld, az Istennek!”
Örök élmény ez a gyönyörű bál
mondták Nagy Emese és Kun-Szabó Kristóf akik idén végeznek a gimnáziumban. Mindketten a második bécsi keringőt táncolták, tetszik nekik hogy lendületes és gyors. Kristóf már táncolt korábban, jól jött neki a tapasztalat a próbákon.
A Bethlen youtube csatornáján élőben streamelték a nyitótáncokat, itt újra meg lehet nézni. A tömegben többen a telefonjukon élőben nézték a nyitótáncot.
A bálteremben a Black Five zenekar, a földszinti étteremben Arany-Tóth Attila, a Ginkgo Hotelben pedig Lázár Gábor zenélt.
Hozzászólások lezárva.