Megéri száguldani? – A Nagy András János utcai baleset margójára

Tegnap késő délután felkavaró, halálos baleset történt Vásárhelyen, a Kertvárosban, a Nagy András János utcán. Egy kerékpárost, egy idős hölgyet ütött el egy autó. Ez önmagában nem volna kirívó eset, ilyesmi sajnos még mindig túl gyakran előfordul. A baleset részletei – a rendőrség által közölt szűkszavú információ és a környéken lakók elbeszélése alapján összerakott történet – azonban egyszerre hátborzongató, és késztet arra, hogy megálljunk, és elgondolkozzunk egy pillanatra.

Lassan hajtok az autómmal csütörtök reggel Kishomok felől a szögegyenes Nagy András János utcán, verőfényesen süt a koranyári nap. Aki csak velem szemben jön, lassan vezet, mintha már mindenki tudná, mi történt itt tegnap. Az úton még látszik a rendőrségi helyszínelés felfestése, az út melletti árokban még ott hever egy papucs, autóról leszakadt alkatrészeknek tűnő darabkák hevernek itt-ott, de vérnyomoknak látszó sötétebb foltok is egyértelműen kivehetők az úttesten – és a járdán is.

Tegnap a rendőrség rövid közleményben csak annyit tudatott, egy kerékpárost ütött el egy autós, a baleset körülményeit egyelőre vizsgálják. Talán azért, mert ebben az utcában nőttem fel, talán azért, mert újságíró vagyok, talán azért, mert gyerekeim vannak, akik szintén szoktak biciklizni errefelé is – de leginkább mindezek miatt együttesen – , nem tudtam belenyugodni a szűkszavú közleménybe, és megkerestem néhány környékbelit, hogy rekonstruálni tudjam az eseményeket.

Ebből megtudtam, hogy az idős, hetven körüli néni a Pákozdy utcán lakott – mások szerint csak itt dolgozott – ahonnan kora este, a Fenyő utca felől a Nagy András János utcán készült átkelni, az erdei bicikliút irányába. Elindult, de már nem ért át. Egy minden valószínűség szerint több mint százzal száguldó szürke BMW a város irányából érkezett, szemtanúk szerint jellegzetesen felbőgő motorral egy másik autó előzésébe kezdett, áttérve az út bal oldalára. “Felfigyeltünk rá, szinte csak egy csíkot lehetett látni, úgy húzott el, aztán már csak egy óriási csattanást hallottunk” – írta le a történést egy környékbeli férfi, aki szerint minimum százzal hajthatott a BMW-s.

A Fenyő utcából a kerékpárjával az úttestre érkező nénit a bal oldalon száguldó kocsi telibe kaphatta, szintén szemtanúk szerint gyakorlatilag ledarálva a kerékpárt és az áldozatot is. A néni testének darabjai sok méterrel arrébb az árokba és a járdára repültek, a BMW pedig, visszakanyarodva az út jobb oldalára, az erdő szélén lévő sekély árokban landolt, ahogy az a már tegnap közzétett fotókon is látszik. A kocsit, környékbeliek elmondása alapján, egy háromgyermekes édesanya vezette, aki – olyanok szerint, akik, ha nem is közelről, de ismerik a hölgyet – pszichésen nem stabil. Az autóban mindenesetre, szerencsére, a baleset idején egyedül ült. Egy forrásom azt mondta, szerinte a hölgy idegállapotát befolyásolhatta, hogy a baleset előtt állítólag összeveszett a férjével…

De ilyen részletek talán nem is olyan fontosak. A helyszínt újra bejárva az a gondolat nem hagy nyugodni, mi lett volna, ha gyerek az áldozat, hiszen rengeteg fiatal család költözött erre az utóbbi években, a forgalom egyre nagyobb, és sajnos sokan vannak, akik az út mentén néhány éve elhelyezett 40-es táblákat távolról sem veszik figyelembe. Időnként megáll itt egy-egy rendőrautó, hogy bemérje a gyorshajtókat, és az autóstársadalom egy jó része láthatóan igyekszik is visszafogni magát, annak ellenére, hogy a szóban forgó út hosszú és szögegyenes, szinte “adja magát”, hogy egyesek felbőgessék kocsijuk motorját, és versenypályának használják. A 40-es korlátozás pedig igencsak indokolt, hiszen egyik oldalon az út sok pontján a kerékpárúttal összekötő bekötőszakaszok, a másik oldalon pedig mellékutcák sorjáznak, ahonnan bármikor előfordulhat, hogy valaki figyelmetlenül hajt ki.

Különösen veszélyes szakasza az útnak, amely szinte ordít a megoldásért, a kerékpárút vége és a vasúti átkelő közötti szakasz Kishomok irányába, ahol se járda, se bicikliút nincsen, mindenki – legyen az gyalogos vagy biciklis, babakocsi, rokkantkocsi, teherautó vagy busz – az úttesten közlekedik. Akárki lesz is a jövőben ennek a körzetnek a képviselője, erre a problémára megoldást KELL találni!

Ha lehet valami pozitívat találni a tegnapi tragédiában – ami ebben a pillanatban még nehéz – az minden bizonnyal az a tény, hogy intő jelként érzékelhetik mind az autósok, mind a kerékpárosok. Az autósok azért, mert jó, ha tudatában vannak: potenciális gyilkolóeszközt irányítanak, amelybe ennek az óriási felelősségnek a teljes tudatában szabadna csak beülniük. De a kerékpárosokban is megfogalmazódhat, hogy mindig, de mindig résen kell lenni, mert akárhogy is vesszük, ha ütközésre kerül sor, szinte biztosan ők húzzák a rövidebbet.

Az ottlakókat, akik közvetlen a baleset után a helyszínre siettek, bizonyára ezentúl egész életükben kísérteni fogják az eléjük táruló látvány képei. Azt kívánom, hogy szolgáljon az eset mindenki tanulságára és okulására, hogy lehetőleg soha többé ilyen elő ne fordulhasson.