Megbüntették Mészáros Lőrinc volt vejét, pedig az ex-apósa kétszeres áron dolgozott
Épp Szilveszter előtt egy nappal került ki a Gazdasági Versenyhivatal honlapjára az a határozat, ami “brutális” kartellezés miatt büntette több mint 1,2 milliárd forint bírságra a Homlok-csoport tulajdonosa, Homlok Zsolt, Mészáros Lőrinc exvejének cégeit, írja a HVG.
Pedig Hadházy Ákos képviselő érdekes dolgokra lett figyelmes, amit bejegyzésében megosztott:
- Mészáros kétszer annyiért épített vasutat (35,5 milliárd forintos ajánlatot tett), mint amennyiért az egykori veje elvállalta volna. A Mészárosnak fizetett összeg másfélszerese annak, mint amennyire az állam a munkálatok értékét becsülte (kb. 25 milliárd forint).
- A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hat ajánlatból csak a két „olcsót” vizsgálta, a túlárazott ajánlatokat adókat, így Mészárosét viszont nem.
- Kiderült, hogy Homlok Zsolték cége banális hibán csúszott el, ugyanis az egyik hiánypótlás alkalmával a titkárnő véletlenül ugyanazt a PDF fájlt csatolta mindkét cég ajánlatához, sorról sorra egyező ajánlatokkal.
A HVG emlékeztetett arra, hogy a vizsgálat akkor indult, amikor Homlok Zsolt és Mészáros Ágnes szakítottak, de Rigó Csaba Balázs GVH-elnök azt nyilatkozta, hogy az eljárásnak nem ez volt az oka.
Azt is írja a portál, hogy Homlok Zsolt korábban elképesztően sikeres vasútépítési vállalkozását a pár válásától kezdve elkerülték a megrendelések. Sőt, volt apósa egyik vállalkozása, az R-Kord fővállalkozóként több szerződést felmondott a Homlok Vasútvill Kft.-vel.
A Gazdasági Versenyhivatal határozata itt olvasható.
Érdekesség, hogy szintén Homlok érdekeltségébe tartozó, és addig jól működő, NBI-es szombathelyi Haladás labdarúgó csapata is onnantól a működésképtelenség szélére került, és az év utolsó napjaira tudtak csak 55 millió NAV-tartozást kifizetni, többek között Schäfer András, válogatott játékos segítségével, aki 15 milliót adott. Ez azt jelenti, hogy a csapat folytathatja a szereplését az NBIII-ban.
Hozzászólások lezárva.