Második lett a Kratochvil versmondója

Hazafias költészet címmel rendeztek szavalóversenyt, amelyre az ország minden részéből érkeztek versmondók a Stefánia Palotába. Hódmezővásárhelyi sikernek is örülhetünk.

Ez az egyik legrégebbi országos szavalóverseny, közel 30 éve rendezik meg. Idén több mint 150 induló válogatott a nemzeti romantika képviselői mellett modern és kortárs szerzők versei közül. Többek között Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Szabó Lőrinc, Váci Mihály, Kányádi Sándor és Szabó T. Anna költeményeit hallhatták a jelenlévők különböző stílusú előadásokban.

Az elismert pedagógusok, írók és előadóművészek mellett a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium kulturális területtel foglalkozó képviselői alkották a zsűrit. Évfolyamok szerint értékelték a felső tagozatos és középiskolás tanulókat, a korcsoportos győztesek mellett pedig különdíjat kapott a legjobb versmondónak ítélt kadét.

A dobogó képzeletbeli második fokára a tizedikes Horváth Bulcsú állhatott fel. A hódmezővásárhelyi Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium tanulója Petőfi Sándor Magyar vagyok című művét választotta.

„Izgat a színjátszás, de fő célom a Nemzeti Közszolgálati Egyetem valamelyik tiszti képzése. Nagyon élvezem a honvédelem órákat, a hadtörténet különösen érdekel”

– mondta el a diák a honvédség oldalának.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!