Márki-Zay szerint Lázár János tyúkszemére léptek kastély-ügyben

Mármint a szabadkígyósi kastély ügyében. Mint korábban megírtuk, a közgyűlés megszavazta, hogy Vásárhely pályázatot nyújtson be a Wenckheim-kastély tulajdonjogának megszerzésére. Azóta Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese – Márki-Zay szerint Lázár János egyik szócsöve – a helyi kormánypárti hírportálnak azt nyilatkozta, „a félig felújított ingatlan fejlesztésére a következő években 8-10 milliárd forintot kell fordítania az új, tőkeerős tulajdonosnak.” A polgármester szerint ez a szám csak arra szolgál, hogy elriassza vásárhelyieket.

Nagyon a tyúkszemére léptünk Lázárnak, nem kétséges, hogy nem először szeretné megszerezni magának a kastélyt, annak idején a Ménesbirtokhoz szerette volna csatolni – mondta el Márki-Zay Péter csütörtökön az Időben adásában.

Hozzátette: nemcsak a közgyűlésen olvasott fel Szél István szerinte előre elkészített felszólalást, hanem Csepreghy Nándor, Lázár János minisztériumi szócsövének nyilatkozata is ugyanazt a célt szolgálja. A polgármester úgy véli, Lázár Jánosnak az fáj, hogy „nem lophatja el” ezt a kastélyt. Vásárhely önkormányzata viszont a nemzet javát tartja szem előtt, ezért a nemzeti örökség egyik fontos részét szeretné megmenteni.

Megengedheti-e magának Hódmezővásárhely?

Márki-Zay Péter szerint igen, hiszen először is Vásárhely ingyen kapna meg egy 10 milliárdot vagy akár ennél is többet érő kastélyt. Kijelentette: ezt Vásárhely később bármikor örömmel visszaadja a nemzetnek – akár az államnak, akár a szabadkígyósi önkormányzatnak.

Elismerte, kockázat lehet a felújítás és a működtetés költsége, viszont azt állítja, „nincs kötelezően előírt mértékű és árazású” felújítás.

Amikor Csepreghy Nándor – nyilvánvalóan azért, hogy a gazdája megbízásából elriassza a vásárhelyieket a projekt támogatásától […], ezért már nyolc-tízmilliárdos beruházást emleget. Nincs ilyen a pályázatban, nincs előírva, hogy nyolc-tízmilliárdot kellene rákölteni

– jelentette ki a polgármester, aki szerint azért is irreális ez a szám, mert a kastély nagy részét hárommilliárd forintból újították fel. Márki-Zay szerint csak pár száz milliós beruházásról lehet szó, amelyet Vásárhely ki tud gazdálkodni, hiszen az elődöktől örökölt több mint tízmilliárdos adósságból is már több mint hétmilliárdot visszafizettek hat és fél év alatt.

De anyagilag is jól járna Vásárhely – hangsúlyozta: „ha csak tízmilliárdot ér a kastély, és Vásárhely rákölt további 500 milliót, lesz egy 10,5 milliárdos vagyonunk.”

De tudná-e működtetni a város?

Márki-Zay Péter szerint erre is igen a válasz. Racionális gazdálkodással csökkenteni lehetne a kiadásokat, így évről érve akár nyereséges, vagy legalábbis nem veszteséges lehetne a kastély működtetése. Példának a Dégi kastélyt említette, amely évi kilencmilliárdos nyereséget termel.

A működési veszteséget meg kell állítani – és meg tudjuk állítani – , a beruházásokat tudjuk vállalni, és ahhoz képest egy sokkal nagyobb értéket kap Vásárhely

– összegezte a pályázat mellett szóló érveket a polgármester.

Az Időben adásának vonatkozó részét itt visszanézheti:

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!