A polgármester hírlevele a Vásárhelyi Valóságban is megjelenik.
Kedves vásárhelyi testvéreim!
Sokan megdöbbentek a népszámlálás eredményén: most először csökkent a magukat valamely egyházhoz tartozó honfitársaink aránya 50% alá – azaz immár a magyarok fele sem tekinti magát vallásosnak. Ebből egyre többen azt a következtetést vonják le, hogy az egyházaknak nem stadionokra, szállodákra és éttermekre van szüksége, hanem a szolgáló, lehajló szeretet hirdetésére és példamutatásra. Mások arra emlékeztetnek, hogy az egyház nem az államegyház, hanem az üldöztetések korszakában fejlődött igazán, akkor volt képes igazi vonzerőt kifejteni hősies ellenállásával, a keresztényi eszmékhez való önzetlen, sőt, önfeláldozó ragaszkodással.
Ennek megfelelően a politikai kereszténységnek is több megközelítése ismert: egyes korszakokban bíborosok, püspökök magas állami tisztségeket töltenek be, vagy fordítva: politikai kiválasztottakat, szélsőséges esetben politikusokat neveznek ki az egyház vezetőinek – ilyen karriert futott be Balogh püspök úr is, aki most a református zsinat nevében nyílt levelet írt Hódmezővásárhely lakosaihoz, azt követelve, hogy a város Bán Csaba egyházközségének ingyenesen adjon át mintegy egymilliárd forint értékű ingatlant, ami soha nem volt az egyházé, jelentős részét soha nem is használta, és még csak fizetni sem szándékozik érte. (Fontos hangsúlyozni, hogy mikor városunk közgyűlése az ingyenes ingatlanátadás ellen szavazott, az ennél sokkal megalapozottabb igényekkel rendelkező Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Domonkos Rendi Nővérek Kongregációja ezt perlekedés nélkül tudomásul vette.)
Kérem, engedjék meg nekem, hogy gyakorló keresztény városvezetőként hitet tegyek a politikai kereszténység egy másik értelmezése mellett: ez nem a tulajdonszerzésről, személyes gazdagodásról és vagyonfelhalmozásról, hanem a közösség diszkrimináció-mentes, önzetlen szolgálatáról, a szegények iránti lehajló szeretetről szól. A magyar közéletben a kereszténység ezen értelmezése mindmáig ismeretlen, pedig Jézus Krisztus éppen a most megfogalmazott zsinati állásponttal szemben, éppen az önzetlen szolgálat és az aszketikus szegénység jegyében élte életét és hirdette az igét. Néhány tanács politikus kollégáknak és az egyházakat vezető politikus lelkészeknek, politikus püspököknek:
1. Más tulajdonát ne kívánd! Ha 44 ezer vásárhelyi polgár tulajdonában áll egymilliárd forint, vagy ekkora értékű ingatlan, akkor azt jogállamban még parlamenti döntéssel sem vehetik el tőlük kártalanítás nélkül. 1948-ban történt ilyen utoljára, akkor 43 évet kellett várni a kárpótlásra – a mostani törvények sem lehetnek véglegesek, mert igazságtalanok és becsületes keresztény embernek elfogadhatatlanok.
2. Ne hazudj és más becsületében kárt ne tégy! Ha egy egyházi iskola bármiféle engedély nélkül elfoglal, majd tulajdonosi és hatósági engedély nélkül használja az önkormányzat ingatlanát, akkor a jogsértő állapot megszüntetése nem jogsértés, erről hazugságok terjesztése viszont bűn. Jogállamban a felelősök örülhetnének, ha nem kerülnek börtönbe hasonló önkényeskedésért.
Meggyőződésem szerint a város új játszóházának építési munkálatainak akadályozása, a munkások mosdóból való kizárása, a városi tűzijáték meghiúsítására tett kísérlet, vagy városunk főterének, a Kossuth térnek az ótemplom körüli részének kisajátítási kísérlete (a magtárral, eddig igénytelenül elhanyagolt védőfallal) – az 1991-es kárpótlásra hivatkozva, 32 évvel később – egyáltalán nem javítja a református egyház megítélését a lakosság körében.
Ahhoz, hogy a kereszténységet ismét pozitív színben láthassák a magyarok, több javaslatom is van a tisztelt politikus kollégáknak és az egyházak vezetőinek:
1. Legalább a magukat kereszténynek nevezők soha ne lopjanak és nyíltan ítéljék el a lopást, valamint a korrupciót, mint a társadalom elleni legnagyobb bűnt.
2. A korrupció „gyógyítására” nem a megbocsátás (és elhallgatás) a válasz, hanem a korrupció feltárása, megszüntetése és megelőzése. Keresztény ember soha nem szavaz korrupt közszereplőkre és mindent megtesz azért, hogy a bűnösök az igazságszolgáltatás előtt nyerjék el büntetésüket.
3. Keresztény politikus nem a saját, hanem közössége gazdagodásán munkálkodik, ezért nem szégyelli a tisztességgel szerzett vagyonát, nem íratja azt csalárd módon családtagjaira, barátaira, ezt kész a vagyonnyilatkozatok nyilvánosságával is igazolni.
4. Keresztény politikus szigorúan elkülöníti a közpénzt a saját vagyonától: ezért a közösségért végzett munkája érdekében kapott forrásokkal az adományozók felé, akár a teljes ország nyilvánossága előtt is kész elszámolni – ezért tiszta lelkiismerettel áll bármilyen hatóság, vagy akár a titkosszolgálatok vizsgálata elé is.
5. Keresztény közszereplő, ezen belül kiemelten is az egyházi szereplők minden esetben az elesettek, a társadalom peremére szorultak, a kiközösítettek, megalázottak, és a szegények mellé áll. Nem tűr semmilyen gyűlöletkampányt és mindig kiáll a bőrszínük, származásuk, vallásuk vagy szexuális orientációjuk miatt megtámadottak mellett – ahogy ezt Jézus Krisztus is tette minden alkalommal, kivétel nélkül.
6. Keresztény politikus és közszereplő minden egyes alkalommal, nem növelni, hanem csökkenteni igyekszik a társadalmi egyenlőtlenségeket. Nem a kisvállalkozókat, hanem a kaszinótulajdonosokat és milliárdos vállalatokat adóztatja. Nem aktivistáinak kiárusítja, hanem felújítja és leszigeteli a szociális bérlakásokat. Felesleges és túlárazott látványberuházások helyett a közösség életkörülményeit javítja: biztonságos és olcsó közlekedést, közösségi és sportolási lehetőségekkel, felzárkóztató programokkal a szegényeknek is megadja, amit addig csak a tehetősebbek adtak meg gyermekeiknek: esélyt egy szabadon versengő társadalomban való boldogulásra.
Amikor naponta kérjük a Teremtőt, hogy „Jöjjön el a Te országod!”, akkor soha ne felejtsük el, hogy ezért nekünk magunknak is tennünk kell valamit, minden nap. Egy jó szót, egy bátor kiállást, egy mások után felszedett szemetet, egy falat kenyeret, gyógyszert, tűzifát – azaz segítséget a túléléshez. Büszke vagyok rá, hogy Hódmezővásárhelyen a kereszténységnek ezen másik arcát is megmutattuk az elmúlt öt évben. Változatos okai lehetnek annak, hogy a hozzánk csatlakozókból apránként felépült, rendszeresen jótékonykodó, adakozó, önkénteskedő közösségünkben ki miért dolgozik – a valóban Istenben hívőknek azonban mindkét politikai oldalon sokkal komolyabb félnivalójuk lehet, mint a soron következő választások: hitünk szerint hamarosan a JóIsten színe előtt kell számot adnunk arról, hogy mindent megtettünk-e itt a Földön, amit megtehettünk. Nekem is, a lelkészeknek és püspököknek is. Ámen.
Hozzászólások lezárva.