Márki-Zay Péter: Mi, magyarok is képesek vagyunk közösen fellépni egy szebb jövő érdekében

A történelmi események értelmezésének vannak határai – utalt Vásárhely polgármestere Orbán Viktor határon túliaknak címzett üzenetére, melyben a márciusi ifjakat „a rend” és a „béke” zászlóvivőiként írta le. Vásárhely polgármestere a történelmi események felidézése után azt hangsúlyozta: ahogyan a ’48-asok tudták egyesíteni a nemzetet egy szent cél érdekében, úgy a magyar nép ma is képes erre.

Kegyes volt az időjárás szombaton délelőtt azokhoz a vásárhelyiekhez, akik a Kossuth téren emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire, hiszen a borongós idő ellenére csak a nyílttéri megemlékezés zárultával kezdett rá az eső.

Dékány Benedek, a Petőfi szavalóverseny résztvevője nyitotta a megemlékezést, Petőfi Sándor Magyar nemzet című versét szavalta el, értőn közvetítve az egyik legnagyobb magyar lírikusunk mának is üzenő sorait:

Oh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?

Márki-Zay Péter ünnepi beszéde elején rögtön leszögezte: Bár nemzeti ünnepeinken a közszereplők némileg saját szájízük szerint szokták értelmezni a történelmi eseményeket, és ezt a hagyományt ő sem szeretné megtörni, mégis felhívná a figyelmet arra, hogy „ennek az értelmezésnek azért vannak határai”. Majd idézte is a miniszterelnök külhoni magyaroknak írt ünnepi üzenetét: „Emlékezünk hőseire, a márciusi ifjakra, akik úgy győztek az elnyomás felett, hogy a felforgatás helyett a rendet, a háború helyett a békét, a halál helyett az életet tűzték zászlajukra”. Felidézte, ’56 kapcsán már hallottuk, hogy október 23-a igazi hősei valójában tűzszünetet akartak, a mi emlékeink, illetve történetünk szerint „valójában egy független, szabad Magyarországot akartak az orosz elnyomással szemben, és nem tűzszünetet akartak” – hangsúlyozta.

A polgármester szerint ugyanígy Petőfi életművét is teljesen át kellene értelmezni, hogy valahogy a

»fényesebb a láncnál a kard, jobban ékesíti a kart, és mi mégis láncot hordtunk, ide veled régi kardunk« – versszakot békepártinak sikerüljön maszkírozni.

Ezzel szemben azt, amit már „177. alkalommal kitartóan ünnepel a magyar nemzet, az a régi rend, a feudális rend eltüntetése, és egy szabad, parlamentáris, magyar, demokratikus országnak a megteremtése” -fogalmazott.

Majd, mielőtt felidézte volna a történelmi múltunk eseményeit, kiemelte: Mi, magyarok sokszor kishitűek vagyunk, azt gondoljuk, hogy Magyarország nem áll ki saját magáért.

A magyar nemzeti büszkeség, a valódi büszkeség, az nem annak az elrejtése, hogy valami nincs rendben ebben a hazában, hanem erőt kell merítsünk a múltunkból, akár 177. alkalommal erőt kell merítsünk március 15-ből is ahhoz, hogy igenis ez a nemzet képes kiállni saját magáért, képes a változásra

– biztatott, és hozzátette: „lehet békésen, szeretetben vér nélkül, de határozottan föllépni a magyar nemzet érdekéért”, amit „igenis nem a rend és a béke, hanem a változtatás és a nemzeti büszkeség motivál”.

Felelevenítette az 1848. március 15-i történéseket, és az ezt követő, közismert eseményeket, amit így összegzett:

Magyarország parlamentáris alkotmányos monarchia lett, felszámolták a jobbágyságot, a feudális kiváltságokat, bevezették a sajtószabadságot és a közteherviselést. A forradalom tette meg az első lépéseket az állam és az egyház szétválasztása, valamint a magyar kultúra és gazdaság szabad fejlődése irányába.

Kijelentette, a világtörténelem nagy napjai, mint a mai is, mind „a nép tömeges megmozdulásairól, szabadságának saját maga általi kivívásáról szólnak„, ahogyan két legszentebb nemzeti ünnepünk, március 15. és október 23. is.

A mai Magyarország helyzetképét vázolva pedig elmondta: az Európa Unió legszegényebb országa lettünk a legnagyobb inflációval, demográfiai katasztrófa, az egészségügy, oktatás teljes leépítése fenyeget, az akkugyárakkal a környezetünk is fenyegetve van, miközben ázsiai migránsmunkások százezreit telepíthetik be. Mindezen körülmények között már „nemcsak hazánk becsülete, hanem hazánk megmaradása a tét”.

1848-ban a nemzetet egyesítő összefogás kellett a változáshoz, mert

hogyha egy nemzet talpra áll, hogyha sarkára áll, hogyha kiáll a nemzeti érdekéért, akkor ezt vértelenül is, határozottan erőszakos fellépés nélkül is, határozottsággal el tudja érni ezeket a célokat.

Felolvasta a márciusi ifjak neveit, akik közül senki sem volt idősebb 30 évesnél, ezekkel a szavakkal írva le őket:

Akkor, amikor kivívták hazánk szabadságát, a rendi társadalom fölszámolását, a gazdasági és nemzeti fejlődés lehetőségét, akkor senki nem vetette a szemükre azt, hogy ők még fiatalok, senki nem vetette fel a szemükre azt, hogy milyen előéletük volt, hogy esetleg valamiben nem értettek egyet, vagy szórakozás közben akár szégyent hozhattak magukra vagy családjukra.

De szerinte később a ’48-49-es szabadságharc tábornokainak – akik egytől-egyig a császári hadseregből jöttek – sem vetették a szemükre, amikor a magyar szabadságait küzdöttek, hogy „korábban a császári hadseregnek a fölesküdt tábornokai és főtisztjei voltak„.

Ezért

nem azt kell keressük a mai nap sem, hogy mi az, ami elválaszt bennünket, hogy ki honnan jött, hanem azt kell keressük, ami összeköt bennünket […] Képesek vagyunk leküzdeni a gonoszt. Képesek vagyunk közösen fellépni egy közös, jobb, jövő, szebb jövő érdekében.[…] Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!

– zárta szavait Vásárhely polgármestere.

A Kossuth téri ünnepség a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak előadásával folytatódott. Kóti Emma Róza a Magyar szívvel, lélekkel című verset szavalta el megragadó átérzéssel, majd a Csipogó csoport pörgős felcsíki táncokkal bűvölte el a jelenlévőket. A megemlékezés a koszorúk és virágok elhelyezésével zárult a Kossuth-szobornál.