Márki-Zay: Élhetővé tesszük a Belvárost!
Most még nem nyújt túl esztétikus látványt a Kossuth tér Sarokház előtti része, de ez belátható időn belül változik, és amikor elkészül, jelentősen javítja majd Vásárhely központjának összképét. Hódmezővásárhely polgármestere a VTV-nek nyilatkozva beszélt a Belvárost érintő több projektről, így a Kossuth tér Sarokház előtti területéről, de a mögé tervezett parkolóról is. A kérdés azért is nagyon aktuális, mert július 20-án jár le a vállalkozó teljesítési határideje, és az önkormányzat ezt követően új közbeszerzést ír ki a park kialakítására. Közben azonban vannak pozitív fejlemények is és néhány éves távlatban megvalósítható, a Belváros élhetőségét jelentősen javító elképzelések is.
A Kossuth tér és a Belváros megújításának több üteme van – tágabb értelemben ide tartozik a Hősök terének felújítása és a Rotary sétány, de még a Szent Antal utca is. Négy fő ütemet különítettek el, az elsőben már elkészült a Bakay kút környéke, a második az Ótemplom környéke, a harmadik a Sarokház előtti térrész, a negyedik pedig a Sarokház és a Rossmann mögötti terület – sorolta a projekt részleteit a polgármester az Időben-ben.
Az első ütem elkészült, a második „sínen van”
Az egyes ütem, a Bakay-kút környéke elkészült és gyönyörű lett, a második ütemre, az Ótemplom környékének rendbetételére szerződött vállalkozótól nemteljesítés miatt már több mint egy hónapja elvették a kivitelezést, és a város új beszerzési eljárásának keretében az önkormányzat saját cége, a HMSZ adta a legjobb ajánlatot – számolt be a városvezető. Márki-Zay Péter úgy látja, hogy ez a rész „sínen van”, és augusztus végére, szeptemberre el is készülhetnek a munkálatokkal.
A harmadik ütem – a Sarokház előtti terület – jövő nyárra lehet kész
A kritikus zóna a Sarokház előtti térrész, melynek teljesítési határideje július 20., ekkor tudja a város ismét kézbe venni a területet. Az új közbeszerzést a hivatal szakemberei már előkészítették, hogy július 20. után késlekedés nélkül megjelenhessen – nyugtatott meg mindenkit a polgármester. Várják az új pályázatokat erre az összetettebb feladatra: hiszen itt vízgépészet, medence is lesz, valamint bútorok elhelyezése és világítás kiépítése, valamint a parkosítás is része a munkának. Mindennek az elvégzése – a közbeszerzési procedúrát is beleértve – háromnegyed-egy évet is igénybe vehet, tehát jövő nyárra készülhet el – véli a városvezető.
Megoldják a parkolást, élhető, vonzó Belvárost alakítanak ki
Párhuzamosan már most zajlik a kétszintes parkolólemez előkészítése a Sarokház és a Rossmann mögötti területen – ahol már most is parkoló van -, a tervek szerint ide majd mind a Szent Antal utca, mind a Csengettyű köz felől be lehet majd hajtani, kijárat pedig az Oldalkosár utca felé lesz lehetséges. A koncepció része az is, hogy az egész érintett terület parkosítva lesz – emelte ki Márki-Zay Péter, aki a finanszírozás kapcsán azt is elmondta, uniós forrásból szeretnék megvalósítani a parkoló megépülését, melyet sorompóval is ellátnának, és különböző parkolási kedvezményeket biztosítanának, például elképzelhetőnek tartja azt, ha valaki valahol a Belvárosban fogyaszt, akkor akár ingyen is parkolhasson, illetve este esetleg teljesen ingyenessé tennék a parkolást – az a lényeg, hogy élhetővé tegyék a Belvárost – hangsúlyozta a polgármester, így fogalmazva:
Épületek kivilágításával, csobogókkal, vizes felületekkel élhetővé, sétálhatóvá, szórakoztatóvá tesszük a Belvárost!
A VTV műsorának vonatkozó részét itt visszanézheti:
Hozzászólások lezárva.