Márki-Zay: ‘56 csodálatos példa arra, hogy egyszer minden rendszer véget ér

Szerdán 17 órától az Örökmécses emlékműnél tartották meg a város ‘56-os ünnepi megemlékezését, ahol Márki-Zay Péter mellett Nahimi Péter történész is megosztotta gondolatait. A polgármester üdvözölte, hogy a mai alkalmon közösen ünnepel a város összes képviselője, és hangsúlyozta: a nyílt vita, a közös ünnepek, az összefogás, a fellépés az embertelenség és hitványság ellen mind közös ügyünk. A megemlékezést koszorúzás, majd fáklyás felvonulás, végül az Emlékpontban zenés-verses műsor zárta.

A mai napon az Örökmécses emlékműnél együtt ünnepelt az ‘56-os forradalomra emlékezve a város vezetése, a képviselők, a civil szervezetek valamint Vásárhely lakossága. 

Az ünnepség elején Márai Sándor Mennyből az Angyal című örökérvényű és szépségű forradalmi versét hallhattuk Pletka Levente Attila előadásban, majd Nahimi Péter történész mondta el megemlékező gondolatait.

Kiemelte, október 23-a különleges értéket képvisel a magyarok életében, ez az érték pedig a magyar vér: közel 300 embert végeztek ki a forradalom utáni megtorlás során, további 2400 ember a harcok során lelte halálát. – Fel kell tennünk magunknak a kérdést, méltók vagyunk-e ma az ‘56-os hősök áldozatára – folytatta. Szerinte a szabadság nem egy állapot, hanem olyasmi, ami felé nap mint nap törekednünk kell. Ebben a kontextusban felidézte a 2022-es orosz inváziót Ukrajna ellen. – Egy olyan hatalom, amely elnyomja  a saját népét is, mindig boldogan igáz le más népeket – fogalmazott. 

Vannak a történelemben pillanatok, amikor mindenkinek színt kell vallania, és az is színt vall, aki ilyenkor elbújik – emelte ki. Szerinte azt a kérdést kell feltennünk magunknak, megtettük-e, ami rajtunk múlott, a szabadságért. A szabadságért, amelyet mindig újabb és újabb kihívások érnek, és ha nem teszünk ellenük, akkor még a legfejlettebb országokban is képesek eltorzítani, a visszájára fordítani a szabadságot és a demokráciát, fogalmazott. 

Végül Németh László naplójából idézett, amelyben arról ír, hogy a férfinak három feladata lehet a földön. Ebből a második, “hogy munkájával, egyéniségével rezgéseket bocsásson ki az erkölcsi világba, részt vegyen abban a nagy harcban, amellyel a jó igyekszik az ő millió arcúan egy ügyében fenntartani magát.”

Márki-Zay Péter beszéde elején az összes jelenlévő mellett kiemelten köszöntötte a Fidesz-KDNP képviselőt is, akik ez alkalommal, az elmúlt évek szokásától eltérően, részt vettek a városi megemlékezésen.

Büszke vagyok rá, hogy Hódmezővásárhelyen tudunk ilyen szép egységben ünnepelni

– fogalmazott. – A magyaroknak nem jutott sok a fényes ünnepekből, amikor valamilyen sikert ünnepelhetnénk, ha mégis, azokat is elnyomatás követte – folytatta.

Október 23-a győztes forradalom volt, de november 4-én már el is nyomta az orosz hadsereg a forradalmat. A szomszédban zajló háború emlékeztet minket a mi ‘56-unkra – mondta, majd a miniszterelnök több korábbi és aktuális, egymásnak ellentmondó gondolatait idézte ezzel kapcsolatban, köztük elsőnek a miniszterelnök nemrégiben, Brüsszelben elhangzott szavait: ”Minden analógia és összehasonlítás, ami a magyar 56-os szabadságharcosokat veti össze Ukrajnával, tévedés és meggyalázása a magyar szabadságharcosok emlékének. Semmi közös nincsen 56-ban meg az orosz-ukrán háborúban”. Ezzel szemben két éve Berlinben még így fogalmazott Orbán Viktor: “56-ban Bucsát Budapestnek hívták. Tehát ha valaki tudja, mit jelent a katonai támadás és elnyomás az oroszok részéről, hát mi tudjuk. Hát a mi Zelenszkijünket fölakasztották! “ Márki-Zay hangsúlyozta, az utóbbi mondattal ért egyet, mert szerinte csak a nyugati demokrácia, a piacgazdaság képes boldogságot, jólétet hozni az embereknek. – Ha magunktól nem vitatjuk el a jogot, hogy ezekért harcoljunk, akkor más nemzeteknél se tegyük ezt – emelte ki. 

Majd felidézte a miniszterelnök egy korábbi, 2009-es beszédét is, amely Grúzia orosz megszállásakor hangzott el, és amelyben még kiállt Ukrajna EU- és NATO-csatlakozása mellett. Ezek pedig, folytatta, élesen szemben állnak a gondolatokkal, amelyek már Orbán Viktor mai, budapesti megemlékező beszédében hangzottak el: “Nekünk ’56 egyetlen tanulsága, hogy csak Magyarországért és a magyar szabadságért szabad harcolunk. Azzal tehetjük a legtöbbet, hogy nem veszünk részt mások háborújában.” Márki-Zay úgy véli, akár még egyet is érthetne a miniszterelnök gondolatával, ha nem árnyalná Orbán kijelentését a tény, hogy máris gyászoljuk a csádi magyar szerepvállalás első áldozatát. 

Némi bizonytalanságban vagyunk tehát kormányunk és miniszterelnökünk gondolatait illetően – jegyezte meg.

Felidézte Orbán Balázs nemrégiben hírhedtté vált mondatát is, amellyel a magyar ‘56-os történések, és Oroszország ukrán inváziója között vont párhuzamot, mikor azt mondta: felelőtlenség volt az ukránoktól belemenni egy „háborús védekezésbe”, mi viszont ezt „a mi 56-unkból okulva” nem tanácsoltuk volna nekik.

Nem hagytak kétséget, hogy nem védenék meg a hazát, pedig mi ezt várjuk el a kormánytól. Hiszen nem az EU, hanem az oroszok fenyegetik a szuverenitásukat

– mutatott rá Márki-Zay, aki szerint ha valaki olyan kijelentéseket tesz, mint Orbán Balázs, annak le kellene mondania.

Majd Orbán Viktor 2007-es, emlékezetes, sokaknak például szolgáló nyilatkozatát is felidézte: „Mi az ajtót a nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak és a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk, és azt üzenjünk a jövőnek, hogy ne engedjék, hogy visszamásszanak az ablakon[…] Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik, a demokráciát pedig nem lehet felülről irányítani, hanem csak az emberek szívéből nőhet ki.”

Ezekkel a gondolatokkal Márki-Zay szerint egyet lehet érteni, csakhogy azóta már egy másik Orbán Viktorral szembesülünk, aki például már nem vesz részt európai uniós tárgyaláson, mert Putyin meghívására Pekingbe kell utaznia – ahol az orosz elnök társaságában még azt sem meri kimondani, hogy Ukrajnában háború van – világított rá.

Vásárhely polgármestere szerint a kormány semmit sem tett az utóbbi években azért, hogy függetlenedjünk az orosz energiától, nálunk még az is megtörténhet, hogy nyugati nagyköveteket hívat magához a külügyminiszter, az oroszt viszont akkor sem, ha az orosz tankönyvekben máig ellenforradalomként írnak az ‘56-os forradalmunkról.

Egy büszke magyar nemzet ilyen kormányt nem tűrhet

– nyomatékosította, hozzátéve: „aki nem áll ki Magyarország szuverenitása mellett, az hazaáruló„. Majd felsorolta, hogyan, milyen eszközökkel szolgálja a magyar kormány az orosz érdekeket. 

Ezután pedig, visszatérve ’56 gondolatiságához, így fogalmazott:

’56 csodálatos példa arra, hogy egyszer minden véget ér -150 év alatt sem lettünk törökké!

Szerinte a világban az értékek küzdelme zajlik, mindig lesznek a világon olyanok, akik hatalmat ragadva csak a saját zsebüket tömik, akik nemcsak a saját népüket nyomják el, hanem másokat is le akarnak igázni – utalt vissza Nahimi Péter gondolataira. Szerinte az Európai Unió és a demokrácia arról szól, hogy az egyéni érdekeket rendeljük alá a köz érdekének – ezeket az érdekeket pedig a Nyugat képviseli.

Végül azt emelte ki, összefogásra van szükség minden fronton, akkor, amikor fejet hajtunk az 56-os hősök, köztük a hódmezővásárhelyi hősök emléke előtt. Erőt pedig az adjon nekünk – fogalmazott -, hogy minden rendszer véget ér egyszer. Mindannyian el kell számoljunk a történelem előtt, ennek jegyében üdvözölte, hogy a mai alkalmon közösen ünnepelnek a város képviselői:

Ez csak így helyes, csak így mehet tovább. Nyílt vita, közös ünnepek, összefogás, fellépés az embertelenség és hitványság ellen: ez mind közös ügyünk. Ehhez a közös ügyhöz kérem, hogy csatlakozzon minden megválasztott képviselő, civil- és sportegyesület, és minden vásárhelyi polgár

– zárta szavait a polgármester.

Ezt követően Borovics Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház művésze szavalta el Faludy György Széljegyzet papír nélkül című versét. 

Az ünnep kezdetén illetve végén a Himnusz és a Szózat zenei kíséretét Zoltán Péter klarinétművész és Lőkös Mihály klarinét-szakos hallgató játéka biztosította.

A megemlékezés fáklyás felvonulással zárult, amely az Örökmécsestől az Emlékpontig vezetett, ahol Haagen Imre és a Dalköltők előadásában a Magyarország egy csepp vér című zenés, verses ünnepi műsort tekinthették meg az érdeklődők.

  • DSC00350
  • DSC00089
  • DSC00092
  • DSC00096
  • DSC00110
  • DSC00112
  • DSC00129
  • DSC00132
  • DSC00188
  • DSC00213
  • DSC00340
  • DSC00446

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!