LU15 – Hibátlan szereplés a rájátszásban

Újabb forduló záródott le az U15 Országos Gyermekbajnokság Középházi Rájátszásban. A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club csapata ezúttal Csepelen lépett pályára, és újabb 2 győzelemmel megerősítette vezető helyüket.

LU15 Középházi Rájátszás

Csepel, 2025.03.23.

Hódmezővásárhelyi LKC – Gyulasport NKFT 23-19 (11-9)

HLKC: Tunyogi (k), Pécsi (k) – Fekete 1, Antal, Nagygyörgy 2, Konyecsni 2, Csenteri 7, Kovács, Hornok, László, Sipos 2,Tóth,Csala 9

Hódmezővásárhelyi LKC – Tiszakécske VSE 30-29 (11-11)

HLKC: Tunyogi (k), Pécsi (k) – Fekete 1, Antal, Nagygyörgy 4, Konyecsni 6, Csenteri 9, Kovács 3, Hornok, László 1, Sipos 1 ,Tóth, Csala 5

Fogl Barbara vezetőedző: „Az alapszakaszban már mindkét csapattal találkoztunk az őszi idényben. Az elmúlt héten kielemeztük az ellenfeleinket, célzottan készültünk erre a fordulóra. A Gyula hasonlóan játszik mint mi, gyorsak, sok mozgást, befutást alkalmaznak. Összeraktuk a védekezésünket, ennek köszönhető, hogy a második félidőben már magabiztosan vezettünk. Bár volt egy hullámzó szakaszunk de a mérkőzés végéig megőriztük előnyünket. A Tiszakécske lassabb, „altató” támadásai ellen kellett a fegyelmezett védekezés, amit nagyon jól alkalmaztunk ezen a meccsen is. Támadásban is higgadtak tudtunk maradni, a magasabb, erős védők ellen sok labdás és labda nélküli mozgást alkalmaztunk. Gratulálok a csapatnak, hogy fizikálisan és mentálisan végig bírták a mérkőzéseket, és tartjuk a vezető pozíciónkat.”

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!