Lázárék minisztériuma megtámadta az LMP-nek a kiemelt beruházásokkal kapcsolatos, hitelesített népszavazási kezdeményezését
Korábban írtunk mi is arról, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítette az LMP-nek egy népszavazási kérdését. A döntésről akkor is megírtuk, hogy nem jogerős, még a múlt hét végén azonban kiderült, hogy Lázár János minisztériuma megtámadta a kérdést és ezáltal a kezdeményezést. A borítókép illusztráció.
Az NVB azt a kérdést hitelesítette, hogy:
Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvénynek a kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályokat megállapító 42. alcímét?
A párt azért szeretné tehát, hogy kiírják a népszavazást, mert meglátásuk szerint ez a „törvénytelenség törvénye”. Ez lett „a kormány kedvenc játékszere”, hiszen minden nagy beruházásnál ehhez a jogi eszközhöz folyamodnak.
Szendefy Mária, a párt országos elnökségének tagja szombaton, online is követhető sajtótájékoztató keretében mondta el azt, hogy a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium a döntés bírósági felülvizsgálatát kérte.
Szendefy szerint a kormány megakadályozza, hogy az emberek beleszóljanak a számukra fontos ügyekbe, a jövőjüket érintő kérdésekbe, de ezt az ügyet nem hagyják annyiban és kiállnak az „otthonokért, az otthonok megvédéséért, a természetért, és azért, hogy az emberek beleszólhassanak a saját sorsuk alakításába.
A kérdésben majd a Kúria dönt.
Forrás: HVG/ Bahir
Borítókép: A Fertő tavi beruházásról készült; Fotó: Járdány Bence / Greenpeace
Hozzászólások lezárva.