Lázár János kirúgta a MÁV egyik vezérigazgató-helyettesét

Rossz lábbal kelhetett ma fel a miniszter. Először elmondta, hogy nem vezethet az várost szerinte, akinek az a véleménye, hogy két férfi is nevelhet gyereket, majd később felmentette a MÁV gazdasági vezérigazgató-helyettesét a hvg.hu információi szerint azért, mert az állami vállalat a Budapest-Győr-Hegyeshalom fővonalon sebességkorlátozást vezetett be a pálya rossz állapota miatt.

Szerdán Lázár János Építési és Közlekedési miniszter felmentette állásából Bádonfainé Szikszay Erzsébet gazdasági vezérigazgató-helyettest. Korábban arról szóltak a hírek, hogy erre a sorsra jutott Virág István pályaműködtetési vezérigazgató-helyettes is, de ő csupán elérte a nyugdíjkorhatárt, és a MÁV közlése szerint aktív szolgálatát nem fejezi be.

A ,,casus belli” az volt, hogy a Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszon 100 km/h-s ideiglenes sebességkorlátozást kellett bevezetni, ez 20 perccel növelte meg a menetidőt. Csepreghy Nándor miniszterhelyettes a portálnak elmondta, másoknak is távozniuk kell, és nem is csak a MÁV-tól, hanem a minisztériumból is.

Mindeközben az említett pályaszakaszon egy régóta várt, és kért, korábban többször elhalasztott fejlesztést hajtanak, épp a pálya rossz állapota miatt végre, ami miatt 32 milliárd forintot kell átcsoportosítani. Ez a MÁV 800 milliárdjából nem kevés, emlékeztet a lap, Lázár szerint aki ezt az összeget nem találja meg a büdzsében, az tegye le a lantot.

Később a vállalat jelezte, hogy elkezdődött az 1-es fővonal felújításának előkészítése a Biatorbágy–Szárliget szakaszon. Jelezték, hogy a munkák szeptember közepén kezdődhetnek, és az év végére fejeződhetnek be. Ez a munka hamarabb kezdődött ezzel, mint azt eredetileg tervezték.

A helyettes azt is hozzátette, hogy voltak és vannak, akik ezt a gyorsítást akadályozták, lassították vagy egyenesen szabotálták. És olyanok is, akik a munkájuk végzése helyett a vasúttal szembeni kampányhoz szállítottak anyagokat médiaszereplőknek, ellenzéki pártoknak.

Mindeközben Csepreghy Nándor beszólt Vitézy Dávidnak, amiért az beszólt a minisztériumnak. Vitézy szerint a többek között vasúti fejlesztések visszavonása mutatja a magyar közlekedéspolitika érzelemvezérelt és kapkodó komolytalanságát. Csepreghy azt válaszolta, hogy ha Vitézy az államtitkársága idején feleannyit foglalkozott volna a jelennel, mint a távoli jövővel, most kevesebb bajunk lenne a vasútnál. Sajnos azonban többet költött látványtervekre és fantasztikus elképzelések kidolgozására, mint a pálya karbantartására, a meglévő járművek felújítására vagy a kapacitások és a menetrendi álmok egymáshoz illesztésére.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!