Szappanos Lajos lehet a legrégebbi könyvtári tag Vásárhelyen. Nyolcéves korában, 1951-ben iratkozott be a vásárhelyi bibliotékába, amelyet akkor még nem úgy hívtak, mint ma, és nem is ott működött, ahol jelenleg.
Nem sokan mondhatják el magukról, amit a vásárhelyi Szappanos Lajos, mégpedig, hogy 71 esztendeje könyvtári tag és aktív olvasó.
– 1951. március 8-án iratkoztam be a könyvtárban, ami akkor az Andrássy úti – nemrég vadászboltként használt – helyiségben működött. Akkorra már megtanultam olvasni és számolni a 20 évvel idősebb mostoha nővéremtől. Elsős koromban Kádas József tanító bácsi, azt mondta a nevelőanyámnak, hogy Teruska, nem kell a gyerekkel külön foglalkozni, mert tud mindent – avatott be olvasástanulása részleteibe Szappanos Lajos. Aki már kisgyerek korában falta a betűket, nem csak az otthon lévő képeskönyveket, de azokat is, melyeket Goldman Józseftől kapott.
– Annak idején Bodrogi Jani bácsi volt a könyvtáros. Anyukám a könyvtárral szemközt, a Fényképész szövetkezetben dolgozott, s már gyerekként ismerte Jani bácsit. Így az egyszer csak derékon vágott, s azt mondta: Gyere, mutatok neked egy könyvet! Az volt a címe, hogy a Piros virág városa.
Lajos bácsi elsőként mégsem ezt, hanem J. F. Cooper: Vadölőjét kölcsönözte ki, de nem ragadt le az indiánkönyveknél, hamar megkedvelte Vernét és Alexander Dumast, akik nevét a könyvborítókra még Verne Gyulaként és Dumas Sándorként írták ki.
Akkoriban még nem a mai szabadpolcos rendszerben működött a könyvtár, hanem először katalóguscédulák alapján válogattak az olvasók, s csak ezután kapták meg a könyveket.
– Arra már nem emlékszem, hogy az olvasójegyemnek hányas volt a száma, s az már meg sincs – nevetett. Arra azonban igen, hogy maximum három könyvet lehetett egyszerre kikölcsönözni, de ezeket gyorsan kiolvasta, ezért sűrű könyvtárlátogatóvá vált.
– De nem olvastam állandóan, inkább a környékbeli gyerekekkel játszottam. A könyveket csak este vettem elő, a petróleumlámpa fényénél – tette hozzá. Az olvasás egyébként jellemző volt a családban, hiába volt a nevelőanyjának csak két osztálya, az is szeretett olvasni. A Fényképészszövetkezetben is ajánlottak neki olvasnivalókat.
– A nővérem is mondott könyveket, mégpedig a Magyar Lányok katolikus újság alapján. Voltak azonban olyan olvasnivalók, mint a vásárhelyi dr. Tornyai János: Gyere, Kicsim!… gyere című regénye, melyhez nem volt szabad nyúlnom, mert azok felnőtteknek szóltak.
Lajos bácsi nem csak a könyvtár rendszeres látogatója, de rendszeresen böngészi a Kossuth téri Nyitott könyvek háza választékát, melyet időnként ő is gyarapít.
– Minden könyvet elolvasok, amit kihozok a könyvtárból, annak ellenére, hogy nem nagyon válogatok. Kiveszem, amit látok. Úgy gondolom – nem számolva az apraját -, ötezernél is több, könyvet biztosan elolvastam már. Gyerekkori nagy olvasmányélményem egyébként a Bögöly (Vihar Itália felett) Ethel Lilian Voynichtól. Láttam ennek szovjet filmváltozatát is. Először azonban a könyvet szeretem elolvasni, csak aztán nézem meg az abból készült a filmet – mondta.
Lajos bácsi egyébként általában azonosul is a könyvek főszereplőivel, s minden műfajt kedvel.
– Amikor belépek a könyvtár kapuján, olyan érzés fog el, mint a hívőt, amikor az bemegy a templomba. Örömöt okoz már az is, hogy a polcok közt járok, olvasom az írók neveit – osztotta meg az érzést Lajos bácsi, aki egyébként a Mérleggyárban dolgozott mérlegkészítőként és fiatal korában zenekarban is gitározott.
Hozzászólások lezárva.