Közös ünneplés a rászorulókkal

Márki-Zay Péter és az általa elnökölt Mindenki Magyarországa Mozgalom vásárhelyi Kossuth köre, valamint a Tiszta Vásárhelyért Egyesület önkénteseinek soron következő ételosztása éppen az év utolsó napjára esett. Mivel már kibérelhető olvasókört nem találtak, a Cseresnyés Kollégium étkezdéjét szerették volna kibérelni. A Prizma Food Kft ingyen bocsátotta rendelkezésükre.

A menü sült hurka-kolbász volt, amit ezúttal nem a helyszínen készítettek el. A több mint száz résztvevő nem csak ételt, hanem gyerekpezsgőt is kapott – ez utóbbi Berényi Károly felajánlásából. Az ételt ezúttal az egyesület számlájára érkezett (mikro)adományokból finanszírozták.

Több mint kétszáz adag ételt ki is szállítottak azoknak, akik valamiért nem tudtak személyesen részt venni az eseményen. Nekik a tegnap főzött, ma reggelre tökéletes állagúra dermedt kocsonya volt a menü.

Márki-Zay Péter a helyszínen köszöntötte a résztvevőket, és elmondta, megható látni, hogy itt egy valódi közösség kovácsolódik, ahol egymásnak is segítenek az emberek. Volt aki, mert a piacon dolgozott, csípőspaprikát hozott mindenkinek, másvalaki egy zsák krumplit ajánlott fel, holott ő maga is rászoruló.

Sokszor nem is az az egy tál étel az, ami fontos – hangsúlyozta a polgármester.

Az egyik rászoruló, Gábor magához ragadta a mikrofont és elmondta, hogy nagyon hálás mindazért, amit kap, „ilyet, hogy enni adjon a szegényeknek, ilyet egy polgármester sem csinál Magyarországon” – mondta.

Az étel fogyasztása közben szólt a muzsika, és a gyerekpezsgő is.

A mai volt idén az utolsó, 25. ételosztása az önkénteseknek.

  • IMG_0793
  • IMG_0799
  • IMG_0801
  • IMG_0803
  • IMG_0804
  • IMG_0805
  • IMG_0808
  • IMG_0809
  • IMG_0812
  • IMG_0813

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!