Kovács Gergelyék önkormányzata beperli Lázár János minisztériumát

Na nem a batidai kastélyra mutató, azóta eltüntetett graffiti miatt, hanem a XII. kerületi Turul szobor okán, ami ideiglenes műemléki védelmet kapott a minisztériumtól.

Ahogy a polgármester, Kovács Gergely írja posztjában, nem unatkoznak az önkormányzatnál, mert bírtósági úton támadták meg az Építési és Közlekedési Minisztérium azon döntését, amely szerint a Turul szobrot ideiglenes műemléki védelem alá helyezik.

Az önkormányzat álláspontja szerint, írják, a szobor ugyan már húsz éve áll ott, de történelmi jelentősége nincs, így semmi nem indokolja, hogy műemléki védelmet kapjon. Kovács szerint lehet, hogy egyesek ebből politikai hasznot akarnak kovácsolni, de az tény, hogy a szobor inkább az érzelmeket mozgatja meg, mint a szakmai érveket.

Szerintük a minisztérium politikai döntést hozott. Az ideiglenes védelemről szóló határozatot a lakosság és az önkormányzat megkérdezése nélkül hozták meg, és ez inkább politikai játszma, mintsem a szobor sorsának felelősségteljes rendezése.

A szobor körül már 20 éve forrnak az indulatok, az egyik véleményoldal szerint, amit főleg Toroczkai Lászlóék képviselnek, és e mögé állt be Lázár János, ez a katonai és polgári áldozatai előtt tisztelgő, XII. kerületi emlékmű, míg mások azt róják fel, hogy a közelben volt a II. világháború végnapjaiban az egyik legkegyetlenebb nyilas szervezet, akik ráadásul a nyilas hatalomátvételt követően polgári lakosok ellen hajtottak végre a közelben kegyetlen akciókat, amikor is beteg embereket és ápolóikat mészárolták le. Ezért szeretnék nem elpusztítani a szobrot, hanem elhelyezni jelenlegi helyéről.

A 444.hu a történelmi helyzetről és a jelen politikai hátteréről saját dokumentumfilmet készített.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!