Kézilabda: vásárhelyi kötődésű játékosa is van az ifi világbajnoki bronzérmes női válogatottnak

Hétfőn jelent meg interjúnk a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club (HLKC) elnökségi tagjával, Áncsán Istvánnal, a csapat következő szezonjáról, az utánpótlás-nevelési munkáról. Azóta, bár közvetetten, de újabb, ezúttal világbajnoki bronzérmes egykori játékossal büszkélkedhet a vásárhelyi csapat, mert a Kínában 3. helyen végzett U18-as nemzeti együttes tagja volt beálló poszton Seres Liza.

Seres Liza 2014-ben a HLKC-nál kezdte el pályafutását, majd 2018-ban a Szegedi NKE-hez igazolt, utána pedig 2021-től a NEKA játékosa lett.

A női U18-as világbajnokságot Kínában rendezték meg, amelyen Seres Liza 8 meccsen 13 gólt szerzett. A csapat magabiztosan vette a csoportkört: Argentína és Kazahsztán után legyőzte Norvégiát. Ezután jött a középdöntő, ahol Kína és Dánia sem jelentett akadályt, bár az északiak elleni kétgólos győzelem izgalmasra sikeredett.

A negyeddöntőben Szerbiát verte az egykori kiváló válogatott játékos, Bohus Beáta által edzett csapat (segítője a férfiaknál szintén egykori válogatott Laluska Balázs, aki pályafutása nagyobbik részében a Pick Szeged játékosa volt) 29-24-re. Ezután az elődöntőben, a támadásban kicsit Murphy-törvénye jött, tudniillik, ami elromolhat, el is romlik. A magyar válogatott nem találta a megfelelő támadójátékot a spanyolok ellen, és a kézilabdában szokatlanul kevés gólos meccsen, 19-16-ra kikaptak.

Így a bronzéremért játszottak, amit egy végletekig kiélezett meccsen meg is nyertek 25-24-re, ezzel elhódítva a bronzérmet.

A 2007-ben született Seres Liza egyébként a 2023/24-es évadban 27 meccset játszott a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) színeiben az U17-es bajnokságban és 108 gólt szerzett, 22 meccsen szerepelt és 67 gólt lőtt U19-ben, valamint 13 meccsen 41 gólt lőtt a felnőtt női NB II-ben, a NEKA U21-es csapatának tagjaként.

A csapat kapusa a PC Trade Szegedi NKE 17 éves hálóőre, Majoros Gréta volt, akinek védéseiről meg a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) is videóösszeállítást készített.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!