Kézilabda: a hódmezővásárhelyi Mérai Maja +1 évvel hosszabbított Kisvárdán

A bajnokság 7. helyén álló csapatnál még egy évet biztos marad a gyermekkorában a HLKC kötelékéből indult 22 éves sportolónő, aki U19-es korosztályban Európa-bajnokságot, míg U20-ban világbajnoki ezüstérmet nyert. Azt mondja, nagyon jól érzi magát Kisvárdán. Fotó: kisvardaikezi.hu.

Amely csapat ráadásul, bár tavaly inkább a kiesés ellen küzdött, és maradt benn a bajnokságban, idén azonban izmos középcsapatnak tűnik, 6 győzelemmel és 7 vereséggel a bajnokság 7. helyén állnak, de csak két ponttal lemaradva az 5. helyezett szombathelyiek mögött, igaz, a bajnokság olyan szoros, hogy a 9. helyezett Vác is csak 4 pontra van a kisvárdaiaktól.

Ez a negyedik idényem, mindig megkaptam a lehetőséget, edzőim bíztak bennem, amit igyekeztem meghálálni, itt lettem felnőtt, itt váltam igazi NB I-es játékossá.

– nyilatkozta a balszélső poszton játszó Maja a kisvárdai csapat honlapjának, majd így folytatta:

Ennyi idő alatt azonban már belaktam a várost is, így nem csak a sportsikerek, élmények kötnek ide. Mind a sportban, mind a magánéletben jól érzem magam Kisvárdán, így nem sokat gondolkoztam a hosszabbításon. Jó a közösség, kiválóak a körülmények, bízom benne, hogy idén egy szép eredménnyel tudjuk megörvendeztetni szurkolóinkat.

Azt is elmondta, hogy sok parázs, nagyszerű meccsen van túl, emlékezetes volt számára a tavalyi békéscsabai mérkőzésük, mert azzal vált szinte biztossá a bennmaradásuk. Idén pedig a Mosonmagyaróvár elleni kívánkozik az élre, de remek volt a budaörsi és a Dunaújváros elleni hazai siker is.

Mérai Maja egyébként a csapat házi góllövőlistáján a harmadik helyen áll az idei bajnokságban, 13 meccsen 42 góllal. A Kisvárda legközelebb február 1-jén, szombaton, a bajnokság meglepetéscsapatát, az Esztergomot fogadja.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!