Kevesebb

Ha valaki a veszi a fáradtságot, és végig elolvassa a Direkt36 tegnapi oknyomozó cikkét arról, hogy milyen volt belülről az ellenzéki kampány összeomlása, és utána Márki-Zay Péter reagálását, amit közösségi oldalán tett közzé hajnalban, két dologban biztos lehet: nem jön meg a kedve a nyilvános politizáláshoz, és ráeszmél, ha eddig nem volt benne teljesen biztos, hogy a kevesebb igenis több.

Van egy olyan olvasata is ennek a két terjedelmes dolgozatnak, hogy az ellenzéki összefogás választási kudarca után kevesek merték feltenni a kezüket és felelősséggel felvállalni, hogy hibáztak, akik pedig igen – és ők megsüvegelendők -, azok számára sem telt el elegendő idő ahhoz, hogy kikristályosodjon, mennyi valójában az ő saruk, mennyi a tanácsadóké, mennyi az összeborulásban is egymással rivalizáló pártoké és vezéreiké. A csalódottságukat inkább kibeszélik a történet szereplői, hol erre, hol arra mutogatva, itt-ott homályt hagyva, holott minden félremagyarázatnál nagyobb szükség lenne az emésztés és az önvizsgálat csendjére, ahogy azt egy balul elsült eset után szokás csinálni.

Most egy darabig hallgatni kellene, bölcsen, megfontoltan hagyni, hogy olyanok kezdjenek kicsírázni, akiket még nem kaszált el a hazai közélet könyörtelen robaja, ha egyáltalán vannak még arra vállalkozók, hogy nyílt versenyre keljenek mondanivalójukkal. Mindenütt csak a régi arcokkal találkozni, akiknek a haját már megcsípte a hatalomgyakorlás és -megőrzés idegtépő nyűge. Ha csak néhányan állnának új hordószónoknak, más felütéssel, más történettel, más szókinccsel, már az is üdítő lenne.

A Telex hozta le a Direkt36 csapatának hosszú írását, aztán néhány óra múlva a lap tíz pontba szedte a lényeget, amit a terjengős, sok apró részletre kitérő cikkben megfogalmaztak. Ezúttal a sajtó ismerte fel, van helyzet, mikor a kevesebb több. Talán a politika is hamarosan belátja, hogy sokszor egy gesztus, egy jól időzített bólintás vagy csupán csend inkább javukra és ezáltal javunkra válik, mint a hangzatos üzenetek végestelen sulykolása.