Kétféle ételt is főztek a vasárnapi ételosztásra

Az egyiket a Tabáni Olvasókörben megjelenteknek osztották ki, míg a másikat azok kapták, akiknek a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület önkéntesei házhoz vitték.

Czeller Éva főszakács és segítői már kora délelőtt nekiláttak, hogy a Tabáni Olvasókör udvarán elkészítsék a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület 58. ételosztására az ebédet. Ráadásul kétfélét is főztek az üstökben.

– Húsos káposztát készítettünk azoknak, akik nem tudnak eljönni az ételosztásra, hanem házhoz kapják az ebédet, akik itt esznek, azokat pedig körömpörkölttel látjuk vendégül – árulta el Czeller Éva, ahogy azt is, hogy az ételekbe 55 kiló hús és ugyanannyi káposzta került, a rizs, a hagyma és a fűszerek mellett. – Azért készítettünk kétféle ételt, hogy a rászorultak ne csak otthon várják az ételt, hanem el is jöjjenek, hátha itt finomabbat kapnak – tette hozzá.

Czeller Éva az egyik üstnyi körömpörkölttel

A helyben fogyasztóknak ízlett a körömpörkölt, és az mind el is fogyott.

– Azért jöttem el, mert kevés az ebédelési lehetőségem, így ezt az alkalmat is ki kell használni – mondta Péter két falat között.

– Nagyon finom lett – értékelte az ebédet és a segítséget is László. Hozzátette, hogy azért jött immár harmadik alkalommal, mert mindig jó ezeken az alkalmakon a társaság, és mostanában egy kicsit rá is szorul az ételre, amit ezúttal is nagyon finomnak talált. – Nem nagyon van munka, de megfogok minden lehetőséget, hogy boldoguljak! – mondta.

Borsi Imre azt mondta, hogy szerinte már több mint 50 alkalommal volt ételosztáson: – Ha itthon vagyok, és nem sakkversenyen, akkor mindig eljövök. Az étel mindig nagyon finom volt. A gulyás a kedvencem, de a pörköltöt is nagyon szeretem. Hat éve hajléktalan vagyok, laktam a hajléktalanszállón is. Most épp nem vagyok benn, de bármikor visszakerülhetek – vázolta sorsát.

Kecskés Fanni önkéntes elárulta, hogy az ételosztáson ismét közel 500 adag ételt osztottak ki. Mintegy harmincan helyben ették azt meg. – Most is házhoz vittük azoknak, akik nem tudnak eljönni érte, akár betegségük, akár idős koruk miatt, vagy mert több gyereket egyedül nevelnek. Nekik azzal próbálunk segíteni, hogy kiszállítjuk az ételt.

Arra a kérdésre, hogy mi a titka az ételosztást és kiszállítást végzők rutinosságának, azt mondta: – Az, hogy ez egy nagyon jó közösség, és nagyon jól kialakult már, hogy kinek mi a feladata.

A mai ételosztáson a desszertnek kiosztott puszedlit a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat ajánlotta fel. Akiknek házhoz vitték az ételt, azok almát kaptak.

És most sem maradt el az ebéd előtti hagyományos ruhaosztás.

– Ez alkalommal húsz zsáknyi, leginkább nyári és őszi ruhát hoztunk, de volt a zsákokban kabát és cipő is, és elég gyorsan mind el is vitték – mondta Nagy Sándorné önkéntes. Azt is elárulta, hogy a legtöbb ruhát adományként kapják, és azt vették észre, hogy mostanában leginkább a nyári gyerekruhákat és gyerekcipőket keresik a rászorultak. A ruha- és cipőadományokat az Andrássy út 37. szám alatt várják, ahol minden csütörtökön délután 3 és 5 óra között osztást is tartanak.

  • 58. ételosztás a Tabáni Olvasókörben 20250809 (1)
  • 58. ételosztás a Tabáni Olvasókörben 20250809 (4)
  • 58. ételosztás a Tabáni Olvasókörben 20250809 (7)
  • 58. ételosztás a Tabáni Olvasókörben 20250809 (11)
  • 58. ételosztás a Tabáni Olvasókörben 20250809 (17)
  • 58. ételosztás a Tabáni Olvasókörben 20250809 (18)
  • 58. ételosztás a Tabáni Olvasókörben 20250809 (21)
  • 58. ételosztás a Tabáni Olvasókörben 20250809 (22)
  • 58. ételosztás a Tabáni Olvasókörben 20250809 (23)
  • 58. ételosztás a Tabáni Olvasókörben 20250809 (26)
  • 58. ételosztás a Tabáni Olvasókörben 20250809 (29)
  • 58. ételosztás a Tabáni Olvasókörben 20250809 (30)

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!