Két vásárhelyi büfé is megnyílhat a közeljövőben

Megkapta a működési engedélyt a kormányhivataltól a Kossuth téri pavilon-kávézó és az önkormányzat talált egy bérlőt a Hódtói Szabadidőpark büféje működtetésére is – derült ki Márki-Zay Péter polgármester vasárnapi videójából.

A Kossuth téri impozáns pavilon-kávézó tavasz óta kész, de csak később derült ki, hogy a hátul nyíló, a kerekesszékesek számára is létesült mosdó ajtaján épp nem férnek be a kerekesszékkel érkezők. Ezt a hibát a kivitelezők gyorsan orvosolták, kiszedve a régit és betéve egy újabbat.

A kávézó-pavilonnak – ahogy arról már beszámoltunk, – megvan a leendő üzemeltetője is. A nyílt versenyben győztes pályázónak egyébként hétfőtől csütörtökig 10-22 óráig, pénteken és szombaton pedig hajnali 2-ig kell majd nyitva tartania és szezonálisan teraszt is üzemeltetnie kell, valamint feladata a szükséges engedélyek beszerzése, illetve a kávézó környezetének tisztán tartása is.

A kávézó-pavilont még tavaly november 22-én kezdték el építeni, miután október 19-én elbontották az ezen a helyen álló, az utóbbi években már csak a közmunkások eszközei tárolására szolgáló építményt.

Az új kávézó és pavilon elkészítéséről a város az Ép-Ker Expert Kft-vel kötött szerződést, miután a budapesti székhelyű cég adta a legolcsóbb ajánlatot, 38 millió forint + ÁFA értékben.

A kormányhivataltól megérkezett az üzemeltetési engedély is. Márki-Zay Péter polgármester vasárnapi videójában be is jelentette, hogy most már a leendő üzemeltetőnek kell megszereznie a szükséges engedélyeket, s ezek megvannak, nyithat is. Azt is elmondta, hogy a Hódtói Szabadidőpart büféje működtetésére is találtak egy újabb bérlőt.

Ez utóbbit fennállása óta már többen bérelték. Ez egyébként kereskedelmi szempontból nehéz hely, ugyanis egy híján az összes multi a láb- vagy telekszomszédságában működik.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!