Két személyautó ütközött össze a 47-esen Vajhátnál

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint két személyautó ütközött egymással a 47-es főút Hódmezővásárhely és Algyő közötti szakaszán kedd késő délelőtt fél 12 körül. Cikkünk frissült!
A 209-es kilométerszelvény közelében történt karambol következtében az egyik jármű az árokba sodródott. A műszaki mentést a hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók végzik a helyszínen, valamint áramtalanítják a gépkocsikat. A 47-es út értintett szakaszán teljes útzár van érvényben. A mentők is a helyszínen dolgoznak – számolt be a Webrádió.hu.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatott, hogy a balesetben hárman sérültek meg, beszámolók szerint pedig egy embert a helyszínen élesztenek újra.
A hódmezővásárhelyi Car Life csoportban arról számoltak be, hogy nagy a torlódás Szeged felől, egy szemtanú azt írja: „Egy autó az árokban a fák között egy pedig az út közepén Vásárhely felé.”
A kommentelők szerint teljes útzár van, azt javasolják, aki teheti, kerüljön az M43-as, illetve Vajhát felé.
Frissítés!
A helyszínen tartózkodó kollégánk 13:35-kor arról számolt be, hogy a forgalmat újra engedik.
Hozzászólások lezárva.