Két meccsen két győzelmet arattak a vásárhelyi kézilabdás lányok

Hazai pályán fogadta az Inárcs-Örkény KCE, illetve a KIKI csapatát a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club U18-as csapata, amely mindkét meccsét megnyerte, így négy pontot szerzett és továbbra is ott van a a korosztályos bajnokság élbolyában.

A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club U18-as csapata folytatta az ősszel megkezdett sikersorozatát. A tavaszi rajton először az Inárcs-Örkény csapatát verték meg némileg akadozó játékkal, majd a lajosmizsei KIKI Sport ellen már a győzelem mellett a játék is rendben volt. Az így megszerzett 4 ponttal továbbra is ott vannak a a korosztályos bajnokság dobogós helyekért küzdő élbolyában.

Hódmezővásárhelyi LKC – Inárcs-Örkény KCE 37-32 (22-16)

Balogh Imsi Sportaréna – 60 néző

Játékvezetők: Fazekas, Milyó

HLKC: Filip (k), Török (k), Pécsi (k) – Mihály, Blaskovics 2, Dobsa 7, Konyecsni 6, Mészáros 8, Balázs 10, Szécsényi 3, Tóth, Molnár, Koncz 1.

Hódmezővásárhelyi LKC – KIKI 35-25 (15-11)

Balogh Imsi Sportaréna – 50 néző

Játékvezetők: Husti, Szvétek

HLKC: Filip (k), Pécsi (k), Török (k), Forgó (k) – Mihály 2, Dobsa 2, Konyecsni, Mészáros 11, Balázs 10, Tóth, Molnár 7, Koncz 3.

Beslin Anikó vezetőedző: Rövid téli szünet után már január utolsó napján pályára léptünk. Először a teljesen átalakult inárcsi csapatot fogadtunk, úgyhogy speciálisan nem tudtunk ellenük készülni. A mérkőzés első 10 percében meghatározó különbség alakult ki a javunkra. Konyecsni Réka labda nélküli mozgásokkal került helyzetekbe,amit ki is használt. Ezt követte Balázs Kata, Mészáros Anna, Dobsa Jázmin gólerős játéka. Sima győzelem volt, gratulálok a csapatnak. Második meccsünkön az elmúlt években kifejezetten jól kézilabdázó lajosmizsei csapatot fogadtuk, így nem vettük félvállról a mérkőzést. Szerencsére ezúttal is többen jó teljesítményt nyújtottak, így nem forgott veszélyben a győzelmünk. Előnyünket fokozatosan alakítottuk ki a mérkőzés végéig!

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!