Katonai középiskolát avatott Vásárhelyen a honvédelmi miniszter
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka nyitotta meg ma délután a vásárhelyi laktanyában a katonai középiskola első tanévét.
Negyven diák kezdi meg tanulmányait a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és kollégium vásárhelyi intézményében, a kollégiuma laktanyában működik, de tanítás egyelőre a Gregus iskolában zajlik majd.
A laktanyában rendezett ünnepi tanévnyitón Máté Gergő főhadnagy ünnepi beszédében hangsúlyozta a hallgatóknak, hogy velük, most egy iskolát építenek. – Fő céljaink közé tartozik a honvédelmi és az erkölcsi nevelés, a hazaszeretet, mások kultúrájának el- és befogadása, az emberi és az európai kultúra iránti elkötelezettség. Kötelezettségérzet, becsületesség, bajtársiasság – sorolta azokat.
– Pár éve Huszár Ferenc alezredes úr, és városunk akkori polgármestere, Almási István kezdeményezésére indultak meg a tárgyalások egy, a debreceni katonai középiskola alapítását célzó tárgyalások – mondta Kovács István alezredes, a katonai középiskola és kollégium igazgatója.
– A siker már borítékolt, de nem lesz könnyű, mert el kell végeznetek mindazt, amit az iskola előír, hogy megszerezzétek a végzettséget, hogy meglegyen az érettségitek. Lehet, hogy itt ül köztetek a jövő pilótája, a jövő lövésze, informatikusa, különleges műveleti katonája, vezérkari főnöke. De az sem baj, ha nem egyenruhában folytatjátok majd az iskola elvégzését követően az életeteket– szólt a diákokhoz ünnepi beszédében Ruszin-Szendi Romulus altábornagy. A Magyar Honvédség parancsnoka megköszönte mindenkinek, aki segített ezt az álmot, azaz a katonai középiskolát létrehozni Vásárhelyen. S megígérte, hogy építik az új iskolaépületet is. A szülőknek azt mondta, nyugodjanak meg, gyermekeik jó kezekben vannak.
– Itt valami új kezdődik, hiszen ezt a helyet önök nyitják meg, önök lakják be elsőként – szólt a diákokhoz Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. – Amikor a honvéd kadétprogram 2017-ben elindult, annyit lehetett biztosan tudni, hogy szükség van honvédelmi nevelésre, hiszen a kötelező sorkatonai szolgálat 2004-es megszüntetése után eltűnt a honvédelmi nevelés a társadalomból. A honvéd kadétprogramhoz már 119 középiskola csatlakozott, miden megyében van legalább egy partneriskola.
A honvédelmi miniszter elmondta, ma főleg szükség van a hon védelmére, hiszen a békét két komoly veszély fenyegeti a háború és a migráció. – Ahhoz, hogy megvédjük az országot három dolog kell: modern eszközök, az azokat professzionálisan kezelni tudó, jól kiképzett fiatalok és a harmadik, a legfontosabb, a helyes erkölcsi alapállás.
Az ünnepségen elismerést adtak át Simon-Tábori Éva Magdolnának, a Clair & Curtis STM Kft. ügyvezetőjének, a volt nőtlen tiszti szállás kollégiummá „átalakításáért”, majd az épület előtt a honvédelmi miniszter, a honvédség parancsnoka és a Máté Gergő főhadnagy vágták át a nemzetiszín szalagot.
Hozzászólások lezárva.