Életének 87. esztendejében elhunyt Joó József reklámgrafikus, akire az alábbi soraikkal emlékeztek meg barátai.
„A múlt század 70-es éveiben találkoztam vele először. Kabátja mindig csak a hátára terítve, sétált a szép feleségével. Talán nyolcvanat írtunk, a társasházban, ahol akkor laktunk, alattunk volt a garázsa, „alkotó műhelye”. Reklámgrafikus volt a Joók közül. Sokat megfordultam nála, szerettem nézni azt a könnyedsége, ahogy rajzol. Beszélgetéseink során derült ki, hogy hasonlóan gondolkodunk a fennálló rendszerről. Később az alkotóműhely lett az akkori másként gondolkodók egyik csoportjának a találkozóhelye. Egy pohár ital mellett próbáltuk megváltani a világot. Választások alkalmával az Ő lakásán volt az eredményváró. Talán nem csak azért, mert elköltöztünk abból a lakásból, de távolabb kerültünk egymástól. Kevesebbet találkoztunk, kevesebbet beszélgettünk. Ő, aki láncdohányos volt, eldobta a cigit. Lehet, azzal együtt eldobott a jókedvéből is. Hiába hívtuk, nem jött a társaságba. Vonalas véleményeit megtaláltuk postaládáinkban. Joókat mosolyogtunk rajta.
Most megdöbbenve vettük tudomásul, hogy elment! Isten veled Joó Józsi. Legyen Neked könnyű a föld!” – emlékezett meg Juhász István.
„Joó József „Egy autonóm MAGYAR POLGÁR senkinek se a bérence”, írta 2015-ben egy Vonalas vélemény borítékjára feladóként. Vonalas vélemény címmel rajzolt és írt skicceket, szösszeneteket és személyesen is terjesztette, de mindig címzett borítékban adta kézbe. 2014-től lehettem a rovat állandó olvasója.
Na de vissza az időben! Jóskát látásból ismertem, feltűnő városképi figuraként. Loboncos, de jól fésült hajáról, dekorált „My Trabant is fantastic” feliratú autójáról, kis kemping kerékpárjáról, lúdtoll szipkából folyamatosan szívott cigarettájáról jól felismerhető volt, nem lehetett nem észrevenni. Közelebb 1988-ban, a rendszerváltás hajnalán kerültünk egymáshoz. Mint kiváló reklámgrafikus fáradtságot nem ismerve, éjt nappallá téve dolgozott a helyhatósági, majd az országgyűlési választás helyi kampányanyagain.
Elismerésre méltó tájékozottsággal rendelkezett. Naprakész volt a SZER adásaiban elhangzottakról, a szamizdat irodalom aktuális témáiban és a hazai lapok főbb híreiben is. Nagyon vágyta és hitte, hogy a pártállam bukni fog. Később rendszeres látogatója volt a városi közgyűléseknek és jó meglátásokkal támogatta a frakció és a szervezet munkáját. Remek akkori karikatúrái közül kiemelkedett Rapcsák-sorozata. A pártba sosem lépett be, mert rossz emlékeket ébresztett benne ez a szó.
Az 1994-es MSZP-SZDSZ koalíciót nem tudta feldolgozni és politikai, ideológia szinten is eltávolodtunk egymástól. Emberi kapcsolatunk mindvégig megmaradt, évente egyszer találkoztunk. Vonalas véleményét és emlékét őrzöm – emlékezett rá Szentirmai Csaba, a rendszerváltás idején a helyi Szabaddemokrata Párt egyik alapítója, majd elnöke, az első szabadon választott képviselő-testület tagja.
Hozzászólások lezárva.