„Jobb meggyújtani egy gyertyát, mint a sötétségről panaszkodni” – megnyílt az adventi vásár
December első vasárnapján, advent első vasárnapján Márki-Zay Péter polgármester meggyújtotta az első gyertyát a város adventi koszorúján és megnyitotta a karácsonyi vásárt.
Márki-Zay Péter egy mesével kezdte ünnepi beszédét. Egy király arra kérte két fiát, miután 20-20 ezüstöt átnyújtott nekik, hogy napnyugtáig töltsenek tele egy-egy termet. A két fiú sokat tanakodott, gondolkodott. Az első végül kiment a határba, és arra utasította a mezőgazdasági betakarítást végző embereket, hogy az összes terményt hordják be a terembe. A másik fiú pedig a terem közepére csupán egy gyertyát helyezett el, amit meggyújtott. A második fiúnak sikerült a teljesen üres termet megtölteni fénnyel. A mese tanulsága az, hogy a világosságnak ereje van, akárcsak a szeretetnek.
Márki-Zay Péter az is elmondta, hogy ma tartották az 51. ételosztást, amit adományokból, jó emberek önkéntes munkájával valósítanak meg. De ma nyílt meg Hegyi Endre kiállítása is, aki szintén mindenféle anyagi haszon nélkül, a vásárhelyieknek szeretne adni a fotóival. De megemlítette a ma megnyílt kávézó üzemeltetőjét is, Sipos Róbertet, aki rendszeresen részt vesz az ételosztásokon is, de a városnak is sokat segít önkésként.
Nagyon büszke vagyok, hogy sok jó ember van Vásárhelyen!
-hangsúlyozta a polgármester, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy mindig tudunk valami jót tenni, sokszor apróságokkal, amihez nem kell pénz. Akár egy bevásárlással idős szomszédainknak, vagy egy látogatással idős szüleinknél vagy egy jó szóval. „Ebben a szeretetteljes időszakban gondoljunk egymásra” – fogalmazott.
A városvezető köszönetet mondott munkatársainak, akik megszervezték az idei karácsonyi vásárt, és az árusoknak, akik következő hetekben minden nap várják a vásárhelyieket, akiknek a pompás karácsonyi fényekkel kidíszített téren lehetőségük adódik, hogy egy-egy forralt bor vagy forrócsoki mellett beszélgessenek egy jót.
A vasárnap délutáni ünnepségen Antal Imre, a Szent István templom plébánosa mondott lelki útravalót.
Bevallotta, hogy nagyon tetszik neki a karácsonyi vásár hangulata, meghatotta, hogy ilyen sokan kijöttek és ilyen sokan tartják fontosnak, hogy közösen induljanak el a karácsonyra való felkészülés útján. Egy történetet mesélt ő is. Egy anyuka, egy apuka és a gyerekük étterembe mentek, ahol a pincér először a szülőktől vette fel a rendelést, majd a gyerekhez fordult és megkérdezte mit szeretne enni. A gyerek azt válaszolta: hotdogot. Erre a szülők felhördültek, hogy na azt már nem. A pincér úgy tett, mintha semmi sem történt volna, és megkérdezte a gyereket: mustárral vagy kecsappal kéri a hotdogot. A gyerek válaszolt, majd miután a pincér elment annyit mondott: „Látjátok? Ő komolyan vett engem!” Imre atya szerint az adventi időszak is erről szól, hogy vegyük komolyan egymást, különbözőségeink ellenére is. A legszebb ajándék az, ha becsüljük egymást, tiszteljük egymást. Úgy fogalmazott: „Azt kívánom önöknek, hogy vegyék komolyan magukat és vegyék komolyan a mellettük állókat is.” – majd hozzátette:
Jobb meggyújtani egy gyertyát, mint panaszkodni a sötétségre!
A beszédeket követően Márki-Zay Péter polgármester meggyújtotta az első gyertyát az adventi koszorún.
Ezt követően a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjai adtak elő egy lélekemelő ünnepi műsort, majd a előadást követően az Uday együttes koncertjét élvezhettük, akik többek között karácsonyi dalokat is előadtak.
A karácsonyi vásárban számos szórakozási lehetőség is várja a finomságok mellett a kilátogatókat. Minden vasárnap ingyenes kézműves foglalkozásokat tartanak már délután 3 órától a jurtában, emelett a dodzsem és a körhinta is vár mindenkit, városkártyával naponta kipróbálhatjuk ingyen az egyiket.
Idén kültéri melegedőkről is gondoskodtak a szervezők, amelyek igen hasznosak, ha nem öltöztünk fel kellőképpen.
Számos szelfipontról is gondoskodtak a szervezők, amit akár családok is ki tudnak használni.
Hozzászólások lezárva.