sajatbanner

Izgalmas programokkal várják a családokat az Állatok világnapján a Szegedi Vadasparkban

Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje, már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Halálának napja, október negyedike az Állatok világnapja, melyet 1931 óta ünnepelnek. Ez alkalomból, ahogy korábbi években, most is programokkal várják az érdeklődőket Szeged Vadasparkjába.

Ma az óvodásokat és iskolásokat, október hatodikán, vasárnap pedig a családokat várják izgalmas állomásokon 10 és 16 óra között a Szegedi Vadasparkban.

Vasárnap előzetes regisztráció szerint várják örökbefogadóikat is, akiknek a programja 13 órakor az Elefántháznál indul, köszöntő után pedig csoportokra bontva látogathatják meg örökbefogadott állataikat az állatkert munkatársainak vezetésével.

A vadaspark munkatársai kérik, hogy mindenki pontosan érkezzen a helyszínre, az Elefántházhoz.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!