sajatbanner

Ilyen nincs és (sajnos) mégis van: tizedjére sincs meg az első győzelem

Hiába vezetett sokáig idegenben a Hódmezővásárhelyi FC labdarúgó csapata Tiszaföldváron, ezúttal, immár hatodszor, is be kellett érniük a pontosztozkodással.

A mérkőzésről szóló beszámoló szerint egy öngóllal szerzett vezetést a vendég HFC, amit a hazaiak játékosának, Fehér Zsoltnak írtak be.

A második játékrészben azonban kiegyenlítettek a tiszaföldváriak, a 76. percben Oláh Ákos révén.

Így a HFC csapata továbbra sem tudott győzni a 2024/25-ös szezonban, 10 mérkőzésből 6 döntetlen mellett 4-szer szenvedtek vereséget. Ezzel a 16 csapatos NB III. Dél-Keleti csoportjának 15. helyén állnak. Előbb-utóbb azonban biztosan megérkeznek a győzelmek is, a vásárhelyieknek ez volt sorozatban a harmadik ikszük.

A csapat legközelebb október 13-án 13 órakor a Monor SE gárdáját fogadja. A jövő heti vendégek a tabellán jelenleg a 7. helyet foglalják el, utóbbi 5 mérkőzésükön azonban nyeretlenek maradtak.

riporter

Hozzászólások lezárva.