Illegális hulladéklerakók nyomában

A szerdai közgyűlésen napirend előtti felszólalásában jelezte Nagy Enikő Diána önkormányzati képviselő, hogy Újvároson három illegális hulladéklerakó is olyan mértékűvé nőtt, hogy az a lakosokat zavarja, az egészségüket veszélyezteti és nem utolsó sorban komoly környezetkárosítást okoz.

Hiába lenne minden? Szelektív gyűjtés, hulladékudvarok, térfigyelő kamerák, büntetéssel fenyegető jogszabályok? Hiába lennének a városból kivezető utak mentén tavaszonként megszervezett önkéntes szemétszedő akciók?

Hódmezővásárhelyen 2 éve működik a hulladékudvar a Szántó-Kovács János utcában, ahol díjmentesen vesznek át bizonyos mennyiségű hulladékot a vásárhelyiektől. Természetesen ilyenkor is szükség lehet utánfutóbérlésre, tehát összességében elmondhatjuk, hogy idő- és energiaigényes dolog a szemét elszállítása, mégis nagyon fontos, hogy erről gondoskodjunk. Az illegális hulladéklerakás bűncselekmény és környezetkárosítás.

Nagy Enikő Diána még a tavaszi választási kampány során járta végig Újvárost és elbeszélgetett a helyiekkel a problémáikról, ekkor került látóterébe az a három hulladéklerakó, amelyeknek most a felszámolását szorgalmazza. Az önkormányzati képviselő a szerdai közgyűlésen napirend előtt szólalt fel, hogy hangsúlyozza a helyzet fontosságát, hiszen ezek a szemétlerakók a lakosságot is zavarják.

Tönkreteszi a környék élővilágát, veszélyes a lakosság testi épségére és egészségi állapotára

– mondta Nagy Enikő Diána a közgyűlésen. – Engem, mint képviselőt és mint újvárosi lakost, nem az érdekel, hogy ki mikor és miért hordta oda a szemetet. Számomra az a legfontosabb, hogy minél hamarabb eltűnjön onnan a szemét – tette hozzá.

Utánajártunk az újvárosi hulladékhalmoknak

Az első, a Pálma utcai illegális szemétlerakó magánterületen van, így annak felszámolása a tulajdonost terheli majd. Ezen a portán azért sürgető a helyzet megoldása, mert már a patkányok is elszaporodtak a szemétdombon, nem kevés bosszúságot okozva ezzel a szomszédságnak.

A második illegális szemétlerakó szintén nem közterületen van, bár kerítés nincs, egy villanyóra tanúskodik arról, hogy a területnek van gazdája. Sajnos ezzel nem törődött az az elkövető, aki tonnaszámra hordta oda az építési törmeléket, a palát és az elektronikai hulladékot. Egy oldalára fordított hűtőszekrény is a sorsát várja a kupac tetején. Nem csak a szemnek csúnya látvány egy ilyen kupac, de a pala és az elektronikai hulladék mérgező is. Amennyiben nem derül fény az elkövető kilétére, úgy a hulladék elszállításának díja a tulajdonos költsége lesz.

A természet már körbenőtte az egyik illegális hulladéklerakót Újvároson, ettől még veszélyes és egészségkárosító hatású

Egyedül a harmadik, Káposztáskert utcai illegális hulladéklerakó van önkormányzati területen. Itt disznócsontváz, trágya, rengeteg gumiabroncs, babakocsi, rokkantkocsi, de még egy műláb is kilógott a szemétkupacok alól. Az elkövető hosszú ideje hordja ide a szemetét – néhány évvel ezelőtt már egyszer kitakarította a területet az önkormányzat, de a szemetelők azóta újra feltöltötték azt. A gumiabroncsokba trágyát és földet is hordtak, teljesen eldeformálva ezzel a töltés alakját. A területet beborította a nád és látszólag úrrá lett a természet, ez viszont egy hamis kép, mert ha az ember egy kicsit megkaparja a talajt, máris kibukkan alóla a műanyag zacskók, gumiabroncsok tömkelege. Olyan tárgyak is lehetnek itt, amelyek megvágják az itt sétáló emberek – vagy állatok – lábát. Régen ezeken a területeken sárkányt eregettek, gyerekek játszottak, most viszont mindent beborít a szemét, amely a talajt is szennyezi. A talajvízbe is beszivároghatnak káros anyagok a felelőtlenül kezelt hulladékból, így egészségkárosító hatással is lehet a helyiekre, akik ártézi vízzel öntözik a kiskertjeiket. Márki-Zay Péter polgármester a közgyűlésen úgy nyilatkozott, hogy amennyiben bármelyik a fent említett területek közül önkormányzati, úgy azt haladéktalanul ki kell tisztítani.

Reagált a kormányhivatal

A témában illetékes Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt is megkerestük az ügy kapcsán, kérdéseinkre az alábbi válaszokat kaptuk:

„A területi hulladékgazdálkodási hatóságok közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálják az illegális hulladéklerakás körülményeit, azonban az érintett ingatlantulajdonos büntetőfeljelentést is tehet a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt. Illegális hulladéklerakás észlelése esetén a kormányhivatal főszabály szerint annak elhelyezőjét kötelezi arra, hogy a hulladékot hulladékkezelési engedéllyel rendelkező részére adja át. Ha nem állapítható a hulladékelhelyező személye, akkor törvény alapján az ingatlan tulajdonosát terheli az átadás felelőssége és költsége. Az illegális hulladékelhelyezés, kezelés esetén az állampolgárok a HulladékRadar applikáción keresztül, vagy az illetékes területi hulladékgazdálkodási hatóság elérhetőségein (telefonon, emailen) tudnak bejelentést tenni.”

Az önkormányzat nem hagyja annyiban

Az önkormányzati képviselőtestület közös célja az illegális hulladéklerakók felszámolása. Mindkét oldal maradéktalanul egyetért abban, hogy a szemétnek semmi helye a természetben és ezért aktívan tesznek is.

– A Dobó-Bibó-Janáky utcáknál is többször előfordult már, hogy az önkormányzatnak kellett a felgyűlt szemetet elszállíttatnia, emiatt szereltek fel térfigyelő kamerarendszert a területre. Három tettenérés is történt a rendszer telepítése óta, így ez a módszer egy erős visszatartó erőnek bizonyul – tudtuk meg Gyöngyösi Ferenctől, aki hangsúlyozta, több önkormányzati képviselő is évek óta aktívan tesz a szeméthelyzet ellen, Berényi Károly alpolgármester az előző ciklusban 2,5 millió forintot költött a képviselői keretéből arra, hogy a körzetében található illegális hulladéklerakókat felszámolja.

Egy disznó koponyája is sorsára vár a hulladéklerakónál

Civilek is segítik a hulladékgyűjtést és a szemléletformálást

Rengeteg lehetőség kínálkozik a vásárhelyi lakosság számára, hogy kulturált módon szabaduljon meg a felhalmozódott háztartási hulladéktól, lomtól. A Szeretem Vásárhelyt Egyesület például rendszeresen szervez elektronikai hulladékgyűjtéseket, a legutóbbi gyűjtésükön a különösen környezetszennyező akkumulátorok mellett az autógumikat is díjmentesen vették át. Úgy tűnik, erre volt is igény, hiszen több mint 4 tonnát adtak le csak autógumiból a vásárhelyiek.

Más civil szervezetek a lakosság felvilágosítása érdekében tesznek: a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület Százszorszép programjában a múlt héten Horgos Attila környezetvédelmi szakember tartott tájékoztatót arról, hogy mi is az a hulladékgazdálkodás. Horgos Nóra, a program szervezője, elmondta, hogy a Százszorszép résztvevői közül nagyon sokan önkormányzati bérlakásban laknak, és előfordul, hogy ezeknek az ingatlanoknak a környezetében illegális szemétlerakók működnek, így kiemelten fontos az ő edukálásuk is.

Sokféle hulladékot fogad a hulladékudvar

Ahogy cikkünk elején is utaltunk rá, Hódmezővásárhelyen 2022 óta működik hulladékudvar, ahol a vásárhelyi lakosok ingyen elhelyezhetnek többféle hulladéktípust is: így az elektronikai és fémhulladékot, az üveget és a csomagolási műanyag szemetet, a papírt, a veszélyes hulladékot, az építési törmeléket, és a használt ruhaneműt is.

A hulladékudvar címe: 6800 Hódmezővásárhely, belterület 3570/64. (Szántó Kovács János utcán a Hódtrans Kft-vel szemben)

Ha pedig illegális hulladéklerakót talált, jelentse:

  • Polgármesteri Hivatal, Lakosságszolgálati Iroda, tel. 06 62 530 100

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!