Illegális hulladék elszállítása – több tízmillióba fáj a városnak
Illegális hulladéklerakók felszámolásáról számolt be Katona Antal a polgármester kérésére a keddi közgyűlés kezdetén.
A Pálma utcán elkezdték a hulladék felszámolását. A NAV kezdeményezte a telken található építmény elbontását, ennek során derült ki, hogy a földben is rengeteg szemét van. A mintegy 600 nm-es terület megtisztítása túlmutat a HMSZ Zrt kapacitásain, ezért alvállalkozót kell bevonniuk a munkálatokba. Az alvállalkozó költségei, az elszállítás és a deponálás számítások szerint meghaladja majd a 10 millió forintot.
Mutatjuk az eddig elvégzett munkát:
A Temesvári utcán elástak használt autógumit, építési törmeléket – ezt elszállították.
A Kutasi út melletti lerakatot, amit egy újságíró jelzett a polgármesternek szintén felszámolták.
A novemberi közgyűlésen egy negyedik helyszínről is jelentést tett Nagy Enikő Diána képviselő, de erről kiderült, hogy a hulladék magánterületen van, oda a HMSZ embereinek nincs illetékessége bemenni és bármit is tenni, ezt az ügyet már régebben továbbították az illetékes kormányhivatal felé.
A hódtói szelektív szemétsziget állapotáról számolt be Laczkó Judit irodavezető, aki elmondta, hogy a kamera felszerelésével úgy tűnik sikerült csökkenteni az áldatlan állapotok újra- és újratermelődését.
Hozzászólások lezárva.