sajatbanner

HVG: a Fidesznél is ellenérzéseket váltott ki, hogy Lázár ingyen elosztogatná a legszebb kastélyokat

Abban egyelőre még a kormánypártban sincs egyetértés, hogy ki kaparinthassa meg ezeket az értékes ingatlanokat.

Még kormánypárti körökben is ellenérzéseket váltott ki Lázár János legújabb törvénytervezete, amelynek alapján a miniszter saját döntésével, szinte bárkinek a kérésére ingyen tulajdonba adhatná az ország legszebb kastélyait – írta meg a HVG.

Megírtuk, hogy 12 felújított kastély kerülhet magánkézbe egy kormányzati javaslat szerint.

A lap úgy tudja, hogy a már bejelentett, 168 embert érintő leépítések után április elsejétől a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) műemlékes és műtárgyas szakterületéről további csaknem negyven munkatársat helyeznek át Lázár minisztériumába, e hét elején, egy állományülésen pedig arról beszéltek a vezetők, hogy azokat a kastélyokat, amelyek az állapotuk miatt nem látogathatók, mielőbb visszaadják az állami vagyonkezelőnek. Az üzemeltetőknek még az őrzésen is spórolniuk kell, ami végzetes lehet a műemlékek számára, hiszen azok gyakran lakott területtől távol esnek.

Ezzel gyakorlatilag értelmét veszíti a NÖF, amit néhány éve éppen azért hoztak létre és vette át az állami vagyonkezelőtől a sokszor omladozó kastélyokat, hogy felmérje, karbantartsa, fokozatosan felújítsa és látogathatóvá tegye azokat. HVG egyik forrása szerint viszont ahelyett, hogy NÖF sikertörténetté vált volna, „be kellett bizonyítani, hogy a NÖF és az általa kezelt műemléki portfólió fenntarthatatlan, és így megindulhat az értékesebb elemek széthordása”.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!