Huszonkét év után visszavonul Kübekháza éléről Molnár Róbert
A visszavonuló községvezető egyúttal felajánlotta segítségét, tanácsait a falu majdani vezetésének.
Pénteken délutánra összehívott sajtótájékoztatóján jelentette be Molnár Róbert, a szegedi agglomerációhoz tartozó Kübekháza község 2002 óta regnáló polgármestere, a Mindenki Magyarországa Néppárt alelnöke, hogy a 2024-es önkormányzati választásokon már sem ő, sem a jelenlegi képviselő-testület tagjai nem fognak elindulni.
Az egykori kisgazda politikus a döntését azzal indokolta, hogy huszonkét év után szeretnék átadni a falu vezetését olyan tisztességes, fiatal, emberileg és szakmailag is alkalmas vezetőknek, akik már végeztek közösségi munkát a településért.
„Sokfélék vagyunk, sokféleképpen gondolkodunk, de az volt a csodálatos bennünk, hogy a közös többszörös az mindig a falu volt” – foglalta össze az elmúlt öt ciklusát a polgármester.
Hozzászólások lezárva.