A Wass Albert Irodalompártoló Egyesület csütörtöki, a vásárhelyi levéltárban rendezett VI. Őz-Ősök Találkozója résztvevői az „őzös” nyelvjárásban írt novelláikat is felolvasták. Ezek 2025. év elején könyvben is megjelennek.
A dél-alföldi, azaz a Vásárhelyre egykor nagyon jellemző nyelvjárás legfontosabb ismertetőjegye az ő-zés (átmenet az „e” és az „ö” között), amely a nyelvterület egy jelentős részén végigvonul, például embör (ember), mögitta (megitta), mögötte (megette). Ezt a ma már egyre kevésbé hallható kiejtést őrzi pályázatok segítségével is a vásárhelyi Wass Albert Irodalompártoló Egyesület, amely csütörtökön délután a vásárhelyi levéltárban rendezte meg immár hatodik alkalommal Őz-Ősök Találkozóját.
A valamivel több mint harminc résztvevő előtt ő-zős novellákat olvastak fel a résztvevők.
– Szeretjük az ő-ző nyelvjárást, mert az olyan finom és a vásárhelyi fülnek édös. És ismertetőjel is. Akárhol mögfordul az embör, az mondják, hogy ugye valahonnét Szeged mellől jöttél – indokolta Fülöpné Rákos Éva, a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület elnökhelyettese, miért írnak ki pályázatot évről évre az ilyen jellegű hangfelvételekre és írásokra.
Az ő-zős nyelvjárás nem csak a vásárhelyi, de a megyei értéktárba is bekerült. – Kezdeményeztük a Nyelvmúzeumnál, hogy küldjenek ki minden nyelvjárási területre egy-egy fölhívást, hogy a magyar nyelvterület összes nyelvjárását ajánljuk be a Nemzeti Értéktárba – tette hozzá. A rendező kör korábban is írt ki hasonló pályázatokat, de nem tartottak ilyen találkozókat, hanem értékelték a pályázatokat és mindenki kapott ajándékba tőlük emlékül egy-egy, a pályázatokat tartalmazó CD-t. Rajta nem csak e tájszólásban írt novellákkal, de olyan hanganyagokkal is, amelyek beszélői ízesen adják vissza az ő-zés szépségeit.
A mostani pályázatra 11 induló húsz pályaművet küldött be. Oláh Ernő például a téeszesítés korában játszódó Az agitátornő című humoros történettel pályázott, de írt munkát a vásárhelyi gyökerekkel rendelkező Samu János Amerikából, néhány pályázó pedif fel is olvasta a saját beküldött írását. Ahogy tette ezt például Hegyiné Csernus Judit, Szlávikné Búzás Irén vagy Sinkáné Magyari Gabriella is. Az utóbbi A legényködés című, humoros, huncut novellájával meg is nevettette a közönséget.
– Nagyon szerettem a szomszéd bácsit, róla is több történetet írtam, néhány évvel ezelőtt egy országos pályázatot is nyertem. Én sajnálatos módon nem tudtam leszokni az ő-zésról, a nagyszüleim gyönyörűen beszélték, de édesanyám, aki nádudvari, nem. Édesapám is nagyon szépen beszélte és szinte az összes ismerősünk és barátunk is. Sokan sajnos alulműveltnek, parasztosnak tartják, ha valaki így beszél. Én büszke vagyok, hogy elég jól és azt hiszem elég helyesen is beszélem ezt a tájszólást. Bár, amikor a novellákat írom, a család segít, mert van amikor már nem hallom, hová kell az „ő”. Spontán tudok így beszélni, de írni nem, mert „e”-vel tanutam meg írni és igazán „helyesírni” is – utalt a szóbeliség és az írásbeliség közti, egyébként nem meglepő különbségre.
– Őrületes szükség van a mai világban arra, hogy jól érezzék magukat az emberek, kellemes történetekkel legyenek körülvéve és nyugodtam megosszák azt másokkal is – tartja Sinkáné Magyari Gabriella, akinek elbeszélései nagyrészt a családtól, a rokonságtól, illetve ismerősök történeteiből származnak.
Ez a nyelvjárási terület a Duna–Tisza köze magyarországi és Észak-Szerbia, azaz Bácska területeit és a Bánság vidékét foglalja magában. Érdekesség, hogy a mai Budapest területe és környéke is ide tartozott eredetileg, bár ott a nagyszámú betelepülő miatt ez a nyelvjárás mostanra már beolvadt a standard nyelvváltozatba.
Hozzászólások lezárva.