Hódmezővásárhely vonzza a tehetségeket: itt szeretett bele a fodrászatba Gyöngyösi Emerita
Az Elegance fodrászszalonban csak Éminek becézik a fiatal fodrásztanulót, aki már több sikert is bezsebelt a szakmában. A győzelmek előtti lépés az volt, hogy Meszlényiné Marika mesterfodrász, a szalon tulajdonosa észrevette, hogy tehetséges, és bizalmat fektetett a nála tanuló Émibe, és persze mindenkibe, aki a szalonban végzi a szakmai gyakorlatát.
A tótkomlósi lányhoz a legközelebb a menyasszonyi konty kategória áll, ezért mind a két versenyén ebben a stílusban indult és el is hozta az első helyet a megmérettetéseken. A Pécsen rendezett versenyen érdekesség, hogy a második helyet is egy vásárhelyen gyakorlatát végző tanuló hozta el, Berkecz Lilla.
„ Idén februárban kóstoltam bele a fodrászat világába élesben, de gyerekkorom óta fodrász szeretnék lenni. Marika néni és Vámos Pisti mindenben segít nekem. Ők a példaképeim, ők bíztatnak arra, hogy induljak versenyeken és általában a versenyfrizurát is együtt találjuk ki.”
-mondja a fiatal tanuló.
Rengeteg gyakorlás előzi meg a versenyeket, ami mindig nagyon feszített tempóban zajlik. Erre kell felkészülni az üzletben, a gyakorlati napokon. Émit már a barátai is megkérik, hogy rakjon fel nekik póthajat, csináljon nekik alkalmi kontyot, vagy menyasszonyi hajat, és persze a fiatal fodrászpalánta ezeknek a felkéréseknek nagyon örül.
A jó szándékú kritika minden tanulónak jól jön, Émi pedig szívesen fogadja azt, amiből fejlődni tanulni tud. A békéscsabai iskolában tanuló lányra új megmérettetés vár majd márciusban: a magyar majnokságon fog majd indulni, amit a Balatonon rendeznek. Ott is menyasszonyi konty kategóriában, és most a tervek szerint nyitott hajban is indulna.
Hozzászólások lezárva.