sajatbanner

Hetvennyolcan buktak le bűncselekmény elkövetése közben

A szolgálatot ellátó állomány összesen 271 személyt fogott el, közülük 47 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján tegnap.

Magyarország területén szerdán a rendőrök 50 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben egy ember vesztette életét, 8 súlyos és 41 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 271 személyt fogott el, közülük 47 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 78 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 228 embert állítottak elő, köztük 87 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 6 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 80 esetben történt.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!