Hat testvérváros küldöttségét is fogadta Vásárhely, egyikük adománnyal érkezett
Ahogy korábbi években, úgy idén is több testvérvárosunk delegációja érkezett Vásárhelyre a borfesztivál idejére – így a magyarországi Baja mellett öt külföldi testvértelepülésünk is, közöttük a szerb Sokobanja, amellyel nemrégiben sikerült újra felvenni a kapcsolatot. Bruckneudorf, vagyis Királyhida pedig – velük tavasszal írta alá Vásárhely a hivatalos testvérvárosi megállapodást – nagylelkű adománnyal érkezett városunkba.
Húsz éve nem járt delegáció Vásárhelyen a szerb Sokobanja-ról, most pedig ketten is érkeztek. A cél az, hogy ezentúl ismét szorosabbra fűzzék a két város kapcsolatát. Korábban hírportálunk is beszámolt róla, hogy Vásárhely vezetésének sikerült felelevenítenie a régi kapcsolatot a szerbiai kisvárossal, Márki-Zay Péter júliusban találkozott az ottani polgármesterrel is.
– Örülök, hogy a polgármesterük kezdeményezte városunkkal a kapcsolat újrafelvételét – nyilatkozta a VTV-nek Blagojce Goceski, Sokobanja városfejlesztésének vezetője. Hozzátette, a két település sok területen tudna együttműködni, többek között európai uniós testvérvárosi programokban is. – Az együttműködéshez emberek kellenek, a szükséges kapcsolatokat pedig már mostani látogatásunk alkalmával elkezdtük építeni – számolt be a szerb delegált. – Itt mindenki nagyon kedves volt velünk, nagyon tetszett a borfesztivál, a koncertek – mondta az ugyancsak Sokobanjáról érkezett kulturális szakember, Milena Milenkovic, aki bízik benne, hogy hamarosan újra Vásárhelyre látogatnak majd.
De rajtuk kívül itt járt Baja, a részben magyarok lakta romániai Torda, az osztrák Bruckneudorf, a litván Kelme, és a német Hechingen küldöttsége is, akiket Vásárhely vezetése – Márki-Zay Péter polgármester, az alpolgármesterek és a város jegyzője – az államalapítás ünnepén a városházán fogadott.
Farkas Beáta nemzetközi referens gondoskodott az összesen tizenötfős testvérvárosi vendégsereg tartalmas időtöltéséről itt-tartózkodásuk ideje alatt: amellett, hogy részt vettek a 20-i ünnepi programokon, vendégeink megcsodálhatták Vásárhelyet felülről a városháza gyönyörűen felújított tornyából, de voltak az uszodában, és Mártélyon is eltöltöttek néhány órát, emellett pedig a számos koncert és előadás élvezetéből és a borkóstolásból sem maradtak ki.
Bruckneudorf (Királyhida) adományt is hozott
Bruckneudorfi barátaink már három évvel ezelőtt is adománnyal érkeztek, akkor a Petra modellprogram számára. Ezúttal magánadományként különböző iskolai felszereléseket, iskolatáskákat, tolltartókat, színes ceruzákat hoztak, de csomagjuk kiegészült még pelenkákkal és tartós élelmiszerrel is. A felajánlást, melyet kifejezetten a vásárhelyi rászoruló roma gyerekeknek szánnak, a Cigány Nemzetiségi Tanács nevében Berényi Károly és Tóth István vették át, akik továbbítani fogják a Cigány Önkormányzat részére, amint az októbertől hivatalba lép.
Amikor idejövünk, mindig barátokként fogadnak minket, örülünk, ha ennek a megbecsülésnek legalább egy kis részét viszonozni tudjuk. Nincs szebb annál, mintha gyerekeknek tudunk segíteni, és ezt éppen ott, ahol a testvérvárosi barátaink élnek
– fogalmazott Gerhard Dreiszker, Királyhida polgármestere. Azt is elmesélte, hogy amikor az üzletekben megtudták, hogy a testvérvárosuk roma gyerekei számára gyűjtenek, több helyen is megígérték, hogy erre figyelemmel félre fogják tenni a náluk el nem adott darabokat. Ezzel pedig testvérvárosunk vezetői a tervek szerint jövőre vagy két év múlva visszatérnek. – Az akkor biztosan több lesz, mint most ez az egy csomagtartónyi holmi – nyilatkozott a VTV-nek az osztrák település polgármestere.
– Ez azért óriási gesztus tőlük, mert így is akarnak hozzájárulni ahhoz, hogy a vásárhelyi cigányok, illetve azok a gyerekek, akik majd megkapják ezeket a tanszereket, előre tudjanak lépni – jelentette ki Tóth István, megköszönve testvérvárosunk adományát.
Hozzászólások lezárva.