A mondás szerint három dolgot nem lehet eltitkolni, a szerelmet, a szegénységet és a butaságot. Tényleg?
Aki szerelmes, az azon látszik. Mindenki (fel)ismeri az utcán kéz a kézben járó, össze-összebújó szerelmeseket, akiknek az arcukra is kiül az egymás iránti fennkölt érzelem. Aki volt már szerelmes, az tudja, milyen érzés, aki látott már szerelmeseket az pedig tudja, hogy az még akkor is szembetűnő, ha valaki el akarja azt titkolni.
A szegénység is látszik, s ez nem biztos, hogy anyagi szegénységet jelent. Aki szegény, az a legszegényebb, a szegény embert az ág is húzza. Ezek a mondások mélyen belegyökereznek a magyar folklórba. És a szegények valóban kiszolgáltatottak, gondoljon csak bele, mennyire az, aki a napi életben maradásért küzd. Bár a szegénységet sokáig lehet titkolni lásd. fenn az ernyő, nincsen kas, de mindvégig nem. Az előbb vagy utóbb kiütközik, s akinél ez megtörténik, már nem nagyon törődik azzal, hogy valamivel előrébb jusson.
A butaság az, melyet annyira nem lehet eltitkolni, hogy az valósággal ordít, a buták szavából azonnal kiderül. Ez ellen nincs orvosság, mert aki buta – lehet akármilyen iskolai végzettsége, akárhány diplomája, sajnos úgy is marad. Azt tartják az ilyen emberek feje szalmával van kitöltve – ész helyett.
Ám vannak, akiket a butaság sem zavar, őket leginkább arról ismerni meg, hogy a leginkább szeretik az észt osztani. S mert nekik nincs, a másokét próbálják. Mintha az lenne az örök, megdönthetetlen igazság. Pedig az csak az örök, megdönthetetlen butaság.
De a buták ezt nem is érzékelik, ezért nem tudják és nem is akarják eltitkolni a butaságukat.
Hozzászólások lezárva.