Gondban a Gondosóra-projekt – már a NAV is vizsgálódik
Hadházy Ákos közösségi oldalán azt írja, a NAV először elutasította a feljelentését, de a panasza után mégis nyomozást indítottak.
Az Integritás Hatóság és a NAV is vizsgálja a Gondosóra-projektet – írta Hadházy Ákos szerdán a Facebookon. Az országgyűlési képviselő arról is beszámolt, hogy azután tett feljelentést, illetve bejelentést, hogy egy birtokába került dokumentum szerint „nem a távol-keleti gyártótól, hanem egy titokzatos dubaji cégen keresztül futtatva, 54 dollárért (kb. 21 ezer forint) veszi a 4iG ezeket a folyton lemerülő kütyüket”.
A másfél millió „gondosórára” pedig összesen 107 milliárd (!) forintnyi EU-s támogatást vernek el, tehát készülékenként 71000 forintot. Azok szerint, akik értenek hozzá, ezekért a kütyükért az 54 dollár is sok, pláne, ha másfél milliót veszünk belőle.
Hadházy szerint „az, hogy ez nagyon kellemetlen Orbán strómanjának, a 4IG-tv vezető Jászai Gellértnek, abból (is) derül ki, hogy a NAV ugyanezen adatok alapján először elutasította a nyomozást. Azonban vagy egy „tökös” kerületi ügyésznek köszönhetően, vagy azért, mert az EU-s pénzekért kunyizó kormány most próbál a látszatra adni, helyt adtak az elutasítás elleni panaszunknak és most nyomozgatnak”.
Posztjában a képviselő arra is kitért, hogy nincs kétsége affelől, hogy a NAV évekig „nyomozgat” majd, az Integritás Hatóság pedig valóban megvizsgálja az ügyet. Azt írja, hogy „a kettő hatóság munkája közötti különbség pedig csak egy újabb adalék lesz ahhoz, hogy miért vizsgálja tucatnyi nyomozó, több órás házkutatással, hogy az Integritás Hatóság vezetőjének felesége – amúgy helytelenül – vásárolni ment férje hivatali autójával”.
Arra a kérdésre, hogy pontosan hány Gondosórát adtak át, sem a Miniszterelnökség, sem a Belügyminisztérium, sem pedig a program megvalósításáért felelős Miniszterelnöki Kabinetiroda nem válaszolt. Pedig több újságíró és Újhelyi István is próbált erre vonatkozó adatokat megtudni.
A Gondosóra-projekt beruházása 104 milliárd forintba került és informatikai hátterét a 4iG Zrt. dolgozta ki. A vállalkozásról a Direkt36 írt összefoglaló cikket.
A gondosórák adatkezelése is egészen különös: például 2022-ben a választások előtt előfordult, hogy egyes órákon keresztül buzdították szavazásra az időseket.
Hozzászólások lezárva.