Generációnk interjú Fejes Péterrel
A Nyugdíjasok Országos Szövetségének havilapja közölt Fejes Péter képviselővel, a vásárhelyi szövetség alelnökével egy interjút, amelyet Demeter Ferenc készített vele.
A képviselőről megtudhattuk, hogy saját bevallása szerint is mindig nyitott volt az új dolgokra, és idősebb, nyugdíjas korában is tudott váltani, új célokat, feladatokat kitűzni maga elé.
Mesélt a diákéveiről is, amit a Bethlenben töltött. „Az, hogy milyen fantasztikus iskola volt jelzi az is, hogy legjobb barátaimat – a mai napig – innen tudhatom magaménak.” – mondta.
Életében többször kellett nagy váltást megélnie, első alkalommal mikor egy baleset miatt kényszernyugdíjas lett és a megélhetésük is veszélybe került. Számos próbálkozás után végül megalapították feleségével a gyógynövény-feldolgozó és forgalmazó családi vállalkozásukat, ami a mai napig üzemel.
Fejes Péter azt mondja, hogy egy későbbi váltás az is az életében, mikor keresni kezdte a helyét városban, mi az, amit tenni tud, hogy változásokat érjen el környezetében és önmagában is. Ekkor kezdett szavalni nyugdíjas versmondó versenyeken és ekkor csatlakozott a szépkorúak néptánc-csoportjához is.
„Nem tudtam kimaradni városom közéletéből sem, hiszen ekkor jelent meg – mindannyiunk örömére – Márki-Zay Péter polgármesterjelöltként. Mivel ismertük, becsültük, szívesen álltunk mögé segítve munkáját” – mondta Fejes Péter, aki beszélt a Vásárhely jövőjéért egyesület létrejöttéről, melynek legfőbb célja a közélet tisztaságának helyreállítása, de számos feladatot találnak maguknak, amelyek mindegyike arra irányul, hogy egy élhetőbb, szebb környezetű életet teremtsenek.
Az interjúban olvashatunk továbbá Fejes Péter nyugdíjasszövetségben betöltött alelnöki tisztségéről és a képviselői mandátumáról, céljairól is.
Az interjú kétségtelenül leginspirálóbb mondata: „Büszkén mondhatom el, hogy van három gyermekem, mellette egy nevelt fiam, akik tizenhárom unokával örvendeztettek meg! Ebből is látszik, hogy nagyon sok dolgom van!”
Hozzászólások lezárva.