Folytatódik a sétányépítés a Kossuth téren

Szorgalmasan dolgoznak a kivitelezők a Kossuth tér Sarokház előtti részén. A jó idő beköszöntével most a sétány újabb részét építik.

A korábbi hideg időben sem álltak meg a munkálatok a Kossuth tér sarokház előtti részén, ahol a leendő sétány a tértől a cukrászdáig tartó részét építették meg, illetve többször is megjelent a betonpumpa, hogy a majdani látványszökőkút betonozási munkálatait elvégezzék vele.

A mostani tavaszias melegben már sokkal többen dolgoznak a helyszínen, s miután a térrészen felhalmozott föld egy részét elszállították, hozzákezdtek az építkezés újabb látványos részéhez, a sétányépítés folytatásához. Az újabb szakasz (a címlapképünkön még sárga színben látható) a már kész (vörös téglákkal kirakott) sétányból ágazik el az Andrássy út irányába. Ez is vörös téglaborítást kap.

Ezen a térrészen egyébként az Ótemplom felől haladnak a kivitelezéssel az Andrássy út felé, hogy a már megépített területet ne kelljen újra megbolygatni. A kivitelezők ütemterv szerint haladnak, a munkálatok végeredményét a vásárhelyiek várhatóan júniustól fogják élvezni.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!