Folyik az adok-kapok „zebra-ügyben”

Magyar Péter múlt hét végén keményen nekiment a miniszterelnöknek, felkérdezve őt annak hatvanpusztai birtokával, az ott zajló urizálással kapcsolatban. Azt állította, a birtokon zebrákat tartanak, de a kormány erre annyit reagált, „még viccnek is rossz”. Dull Szabolcs politikai elemző szerint „Orbán Viktorék csak tüzet oltanak, amikor próbálják elviccelni a zebrázást”.

A Tisza elnöke múlt szombaton kemény posztban ment neki Orbán Viktornak. Annak Hatvanpusztai birtokára utalva megkérdezte: „tényleg félnek az unokák a kis házi szafaridban nevelkedő zebráktól?”.

Az ügy előzménye az, hogy a kormány új vagyonbevallási szabályt vezetne be, amely a magyar európai parlamenti képviselőkre vonatkozna, feltételezések szerint azért, hogy Magyar Pétert megfoszthassák mentelmi jogától, és – továbbgondolva – akár a 2026-os választási szereplését is megakadályozhassák.

Toljuk le együtt a nadrágot!” – szólította fel Magyar Orbán Viktort, majd felsorolta, milyen vagyont tudhat magáénak. „44 éves vagyok, voltam ügyvéd, diplomata, cégvezető, jogi igazgató és befektetési tanácsadó. Van egy kisebb és egy nagyobb lakásom, egy balatonhenyei üres telkem, kb. 90 millió forint lakáshitelem és ennél egy kicsivel több megtakarításom (forintban, euróban és részvényben). És egy minimális hasznot nyújtó Zrt. boldog tulajdonosa is vagyok. Képzeld, van egy pianínóm és 5 darab festményem is (de abból kettőt ismerős festett). Ja és egy 7 éves Volvom. És tudod, a havi fizetésem felét minden hónapban jótékonysági célra ajánlom fel”– írta.

A kormány a Tisza elnökének zebrás felvetésére egyébként csak annyit reagált, „még viccnek is rossz„, Orbán – illetve tanácsadói – azonban szükségét érezhette, hogy elpoénkodja a témát, hiszen közzétett egy levelet, amelyben a Budapesti Állatkerthez fordul a kéréssel, hogy örökbefogadna egy zebrát, illetve egy második posztban még oda is állt egy közlekedési zebra mellé, így kommentálva: „Az első zebrám. Az állatkerttel már tárgyalásban vagyok a másodikról.”

Orbán Viktornak nem egy újabb zebrát kéne örökbe fogadnia a meglévő csordája mellé, hanem legalább egy nyugdíjasnak kellene segítenie a havi 7,2 milliós fizetéséből

– szúrt oda újból Magyar Péter hétfőn este.

Dull Szabolcs: Orbánék csak tüzet oltanak

Dull Szabolcs politikai elemző hétfőn hosszú posztban írt az Orbán és Magyar közti zebrás adok-kapokról. Szerinte a Tisza elnökének azért használnak a zebrák, mert „a választók ugyanis jobban megértik, és vizuálisan is jobban ábrázolható, mint sok száz milliárd forint titokzatos jegybanki alapítványokban”, és az is az ő malmára hajtja a vizet, „ha a választók Orbán Viktor “urizálásáról” beszélnek és gondolkodnak – még ha nincs is erről semmilyen kézzelfogható bizonyítéka.” Az újságíró-elemző úgy gondolja, „a miniszterelnök környezetében is felmérték ennek a témának a politikai kommunikációs elsöprő erejét, így úgy döntöttek, megpróbálnak viccet csinálni a kérdésből”.

Kiemeli: Magyar Péter ügyesen összekötötte a zebrák kérdését saját fő kampányüzenetével, a megélhetési válsággal. Szerinte

Orbán Viktorék csak tüzet oltanak, amikor próbálják elviccelni a zebrázást, a Fidesznek ez a téma kellemetlen. Magyar ugyanis napok óta azon van, hogy a zebrázás úgy vonuljon köztudatba, mint a miniszterelnöki fényűzés egyik bizonyítéka.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!