Felszámolták a „disznóólat” a hódtói hulladékszigetnél

Eltűnt a konténerek elé lehajigált szeméthegy a hódtói hulladékszigetről, miután azt elszállította a szolgáltató. Szemtanúk szerint céges autókkal is hordták ide a szemetet.

Guberálók hajoltak ma reggel a hódtói hulladéksziget egyik konténere fölé, hogy abból egy hajlított drót segítségével kiszedegesse a visszaváltható üvegeket. Egyikőjük azt mondta, hogy rendszeresen hordják ide zsákszámra az autósok a szemetet és nem csak az szelektív konténerekbe valót, vagy a ruhaneműket az ide helyezett gyűjtőkbe, de a kommunális szemetet és minden egyebet.

Ugyanezt tapasztalata az az autós is, aki ebben a parkolóban rakja le az autóját munkaidő előtt. – Jönnek ide már kisteherautóval és mikrobusszal is, ráadásul ott virít rajtuk egy-egy cégnév is, és ami a platón van, azt itt hányják le a földre – mutatta az autós asszony, aki azonban a nevét nem akarta elárulni. – Volt, hogy rájuk szóltam, hogy a festékes vödröket vagy a dobozokat a hulladékudvarba kellene vinniük, de nagyon durván visszaszóltak. Még a kocsiban ülő férjem is belepirult a szavaikba.

Amint azt megírtuk, az illegális hulladéklerakást egy térfigyelő kamerával kívánja megfékezni a város.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!