Felkapcsolták az Ótemplom körüli új kandelábereket

Aki hétfő este arra járt, az meglepődve láthatta, hogy immár működnek a Kossuth téren, az Ótemplom mellett megújuló részen a szeptember végén felszerelt LED-es kandeláberek.

A Kossuth tér azon részén, mely az Református Ótemplom közvetlen környezetét jelenti, hétfő este már működtek a szeptember végén idetelepített kandeláberek, melyek éles fehér fényt árasztva teremtenek a korábbitól eltérő hangulatot, biztonságossá teszik majd a legfélénkebbek számára is az itt húzódó új sétányt.

  • Az új közvilágítás az Ótemplomnál (2)
  • Az új közvilágítás az Ótemplomnál (3)
  • Az új közvilágítás az Ótemplomnál (4)
  • Az új közvilágítás az Ótemplomnál (5)
  • Az új közvilágítás az Ótemplomnál (6)
  • Az új közvilágítás az Ótemplomnál (7)

Aki még emlékszik, itt a munkálatok megindítása előtt is működött közvilágítás, ám annak fénye meglehetősen szerény volt, a templomot azonban két sárga fényű reflektor világította meg – legalábbis akkor, amikor azt nem fordította el valaki, és be is kapcsolt a régi közvilágítással együtt.

A Kossuth tér dél-délkeleti szakaszának felújítása egyébként két ütemből áll, a kisebb az ótemplomi rész körüli, mely során az egykori védfal 1965-ben épült toldásába is vágtak egy rést, hogy abba egy corten-acél kaput helyezzenek el. A másik rész a Sarokház előtti, melyet elkezdett, majd 30 százalékos készültségben félbehagyott a korábbi közbeszerzési pályázatot elnyert fővárosi Trigon-Home Kft. Azóta a város visszavette a területet, s az új közbeszerzési eljáráson a térrész átépítésének munkálatait a szegedi Ferroép Kft. nyerte el.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!