Ezért volt FUCK NER-pólóban a Hunyadi-sorozat egyik forgatókönyvírója

Ruttkay Zsófia egy FUCK NER feliratos pólót viselt a Hunyadi díszbemutatóján. Az állami támogatásból készült alkotás premierjére a Fidesz színe-java is kíváncsi volt, így ők is láthatták a ruhadarabot.

Ruttkay egy éven át vett részt forgatókönyvíróként a Hunyadi produkciójában, és 2020-ban, a Színház- és Filmművészeti Egyetem elfoglalásakor szállt ki belőle. Most a Telexnek elmondta:

„Lehetett volna ennél erősebb is. Inkább ez egy jelzés volt, hogy nem értek egyet azzal, ahogyan jelenleg zajlanak a dolgok Magyarországon. Ez a produkció nagyjából 50 magyar nagyjátékfilm költségvetéséből készült. A férjemmel, Pálfi Gyurival több mint tíz éve nem kapunk támogatást, rengeteg más alkotóhoz hasonlóan a magyar filmszakmából.”

Elmondása szerint a Hunyadi sok idő után az első munkája volt, amiért fizetést is kapott, miután általában lényegében ingyen csinálnak filmeket a férjével.

A pólójára vegyes reakciókat kapott: egyfelől több „csúnya nézést”, míg az ismerőseitől vagy szakmabeliektől támogató pillantásokat.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!