Ennyi volt a jóból, Vásárhely majdnem kimaradt a (nagyobb) hóból

Egy kicsit megmutatta magát a hó kora délelőtt, majd kora délután ismét nagy pelyhekben kezdett szakadni.

Az Erzsébetek, Lucák nem rázták a pöndölt, így csak ma kezdett esni a hó – igaz nagy pelyhekben a szombati iskolában lévő gyerekek örömére, majd a délelőttit egy kora délutáni havazás váltotta. Ebből azonban még nem lesz hóember!

Pedig december 14-én – legalábbis a fenti időkben -, bizony már a hóemberépítésben, szánkózásban, korcsolyázásban jeleskedtek a gyerekek, az óvodástól a középiskoláig, sőt a kisgyermekes anyukákig és apukákig (hogy a nagymamákat és a nagypapákat ne is említsem).

Mára meg mi maradt? A vásárhelyi gyerekek az utóbbi években csak a tévében vagy a filmen láttak havat, vagy ha a hegyekbe kirándultak. Pedig itt is vannak remek szánkós helyek (vagy voltak amikor még volt hó), mint például a Bocskai-„havasok” vagy az újvárosi töltésoldal.

Ma azonban Holle anyó csak a kispárnát verte fel, a dunyhát nem volt kedve.

December 14. biztos nem ezzel a havatlansággal kerül majd a történelembe (na jó, csak a várostörténetbe – ha egyáltalán lesz valaki aki feljegyzi).

Pedig jeles nap ez, hiszen az utóbbi évszázadokban annyi fontos dolog történt ezen a napon, mely után már csak 17 nap van hátra az évből, s melyen Szilárda, Agnabella, Agnella, Beriszló, Bertold, Boleszláv, Boroszló, Ders, Derzs, Konor, Konrád, Kurt és Szilárd ünnepik a névnapjukat.

Például ezen a napon (1575-ben) választották lengyel királlyá Báthory István erdélyi fejedelmet, 1848-ban Windisch-Grätz herceg megindítja a császári főerők támadását, a téli hadjáratot, a magyar szabadságharc ellen., 1921-ben népszavazás kezdődött Sopron hovatartozásáról. A szavazók 65%-a Magyarországot választja, a város ezért később megkapja a „Civitas Fidelissima” (a Leghűségesebb Város) elnevezést. 1939-ben a Szovjetuniót kiszavazzák a Népszövetségből, és a németek megtámadták Norvégiát, 1955-ben Magyarország csatlakozott az ENSZ-hez, 1977-ben John Travolta főszereplésével bemutatják a Szombat esti láz című filmet, 1995-ben először végeznek olyan csontvelő-átültetést egy AIDS-es betegen, melynél a csontvelő egy páviántól származott.

Aki eddig olvasta, az némileg szomorkodhat, mert hó – az előrejelzések szerint – az év végéig nem várható Vásárhely térségében.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!