Eltűnt a vásárhelyi Kásáné Mucsi Mónika Mária
A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 34 éves nő megtalálásában.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Kásáné Mucsi Mónika Mária eltűnésének ügyében.
A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a 34 éves nő még idén november 19-én a hódmezővásárhelyi lakcíméről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról.
Kásáné Mucsi Mónika Mária 182 cm magas, vékony testalkatú, szőke félhosszú hajú, kék szemű. Eltűnésekor világosbarna kabátot (fekete szőrmés kapucnival), világosbarna bakancsot, fekete sztreccs nadrágot viselt.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható nő jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon is.
Hozzászólások lezárva.