Elon Musk szerint itt az ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

Donald Trump még csak másfél hónapja vette át az elnöki hivatalt, de hívei már megváltoztatnák a világot.
Sajátos módon tesztelte az amerikai közvéleményt Gunther Eagleman trumpista MAGA-influenszer, aki rövid bejegyzést tett közzé a X közösségimédia-platformon. Ebben azt írta, hogy
Ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből.
A bejegyzésre érkezett közel 10 ezer hozzászólás között Elon Musk, az X tulajdonosa is reagált, aki ennyivel osztotta meg a posztot:
Egyetértek.
A világ jelenlegi leggazdagabb embere Donald Trump megválasztása óta a régi-új elnök egyik legközelebbi szövetségeként hatalmas befolyással rendelkezik. Hivatalosan a kormányzati hatékonyságért felel miniszteri hatáskörrel, ami azt jelenti, hogy szinte bármit megtehet, emellett stabilan támogatja a német szélsőjobbot, a Time magazin pedig időközben elnököt csinált belőle.
Hozzászólások lezárva.