80 esztendős korában elhunyt Szenti Ferenc, Vásárhely legnagyobb kortárs költője, akit Simon Ferenc legutóbbi könyvbemutatóján a léthimnusz költőjének nevezett. Fotó: Eifert János.
Szenti Ferenc 1942. november 22-én született, s mindig büszkén emlegette, hogy ugyanazon a napon (de nem ugyanabban az évben), mint Ady Endre.
Szenti Ferencnek évtizedekig nem jelenhettek meg versei, prózai foglalkozást folytatott, csak az utóbbi évtizedben teljesedett ki irodalmi munkássága. 2015-ben jelent meg első: Utak című kötete, melyet 2017-ben a Mindenek zúgása, majd tavaly a Csöndkiáltó követett.
Legutóbbi, Csöndkiáltó című harmadik kötetében számos témát dolgozott fel, olvashatók benne tájversek és filozofikus költemények is. Művészetét a tömörség jellemzi leginkább, azt mondta, hogy nem szereti a jelzőket, mert azok csak félrevezetik az olvasót. A költő az isten, a haza és a magyar nyelv elkötelezett védőjének tartotta magát.
Minden Szenti Ferenc-vers a létezés csodáját fogalmazza meg – hangsúlyozta a Csöndkiáltó című kötete könyvtárbeli bemutatóján Simon Ferenc, a vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium pedagógusa.
A költő saját szándékáról azt mondta: „Törekvésem volt és van, hogy a költészet mezébe öltöztessem a ma életét. Tudom, az ólálkodó démon üstökét megragadni meddő kísérlet. – És mégis!”
Szenti Ferenc a napokban még a negyedik Utolsó című kötetének előkészítésén dolgozott, de ezt már mások fejezik be helyette.
Szakonyi Károly író, drámaíró azt írta róla Utak című kötete ajánlójaként: „Megfogott humanizmusa, életszeretete, természetábrázolása, érzelmi életének őszinte megnyilvánulása, szerelmi lírája, filozofikus költeményeinek tisztasága. A mai, költészettől megfosztott világban üdítően hat a remény, amit sugall, hogy a líra él az emberekben, és aki helyettük is megszólaltatja, mint Szenti Ferenc, annak utat kell adni hozzájuk.”
Hozzászólások lezárva.