A Tornyai János Múzeumban szombat délután nyílt kiállításon száznyolcvannál is többet lehet megnézni, köztük több meglepő alakú vagy feliratú butellát is, amelyet nemcsak a pálinka tartására használtak eleink, de fontos szerepük volt a társasági életben és a barátságban is.
Száz évig tartott az aranykoruk, majd újabb száz évig élték reneszánszukat azok a butellák, amelyek a vásárhelyi pálinkafőzés következményeként jöttek létre, és innen terjedtek el az országban, s melyek szerves részét képezték a közösségi életnek.
– A Tornyai János Múzeum néprajzi gyűjteménye több mint 9000 darabot számlál. Ennek körülbelül 30 százaléka cserépedény, vagyis népi kerámia. A múzeumi gyűjtemény nagyobbik része általában raktárban pihen és legfeljebb a témával foglalkozó kutatók ismerhetik meg a rejtett kincseket. Ezen sokat változtatott az elmúlt évtizedek trendje, a civil látogató előtt. Ez a kiállítás testközelbe tudja hozni a tárgyakat, melyek régiek, de nem porosak, hiszen a műtárgyakkal való kapcsolatunk átszövi a mindennapjainkat is – hangsúlyozta szombaton délután, a Tornyai János Múzeumban nyílt Búfelejtők – A vásárhelyi butellák kultúrtörténete című kiállítás köszöntőjében Gál Boglárka, a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ főigazgatója.
Nagy Vera néprajzkutató, nyugalmazott múzeumigazgató megnyitójában vázolta a butellák történetét (a kiállítás legidősebb darabja 1816-ban készült), melyek az osztrák és cseh huták drága üvegbutellái nyomán virágoztak fel – olcsó alternatívát nyújtva – a vásárhelyi fazekasoknak köszönhetően, annyira, hogy az innen terjedt el országszerte. Elmondta, hogy a butellák a XIX. században élték virágkorukat, összefüggésben a paraszti pálinkafőzés felvirágzásával. Míg kezdetben a középosztály tagjainak készültek, később már a szegényebb rétegnek is. Formájuk a kezdeti kerek alakból hamarosan sokféle lett, készült belőle lapos, egyházi énekeskönyv alakú, sőt figurális: kos, kacsa és ember (asszony) alakú is. De színükben és felirataikban is változatosak voltak a rájuk karcolt tréfás versek pedig közelebb hozzák a mai vásárhelyiekhez az egykori vásárhelyieket.
– A butellák a társasági élet fontosságáról és a barátságról is szólnak. Tulajdonosaik nemcsak munkába vitték magukkal, hanem összejövetelekre, szomszédolásra, beszélgetésre is. A barátság erősítésének feladatát maguk a butellák sem titkolják, hiszen a rájuk karcolt szövegek közül több is utal erre – hangsúlyozta Nagy Vera.
Terendi Viktória néprajzkutató, a tárlat kurátora a kiállítást bemutatva azt mondta, hogy sokan őriznek otthonukban, felmenőjük emlékeként butellákat. Így aztán ismerik ezt a tárgyat manapság is.
– Szerencsénkre az elődeink olyan nagy számban gyűjtötték ezeket a tárgyakat, és olyan gazdag a múzeumi gyűjteményünk, hogy bőven volt miből válogatni. A 360 darab körüli gyűjteményből most 180 példányt láthatnak az érdeklődők, illetve többet mert Szentesről és magángyűjtőktől is kölcsönöztük néhányat. Arra törekedtem, hogy lehető legtöbbféleképpen mutassam be azt, milyen is a butella, hogyan változott az idők során és a virágkorát követően hogyan indultak hanyatlásnak és a XX. század során hogyan éledtek újjá – mondta.
A kiállításon pásztorfurulyán és kecskedudán közreműködött Nagy Gábor népzenész, néprajzkutató. A kiállításon Plohn József korabeli fotóin a fazekasok láthatók munka közben, míg kisfilmen meg lehet nézni, hogyan készül a pálinka, amely léte életre hívta a butellákat. Egy másik filmen pedig azt, hogy Forró István fazekasmester hogyan készíti ma ezt a tárgyat.
A kiállítás egészen augusztus 31-ig tekinthető meg a Tornyai János Múzeum emeleti termében.
Hozzászólások lezárva.